Nem lehet ezt tenni a miskolciakkal
A Kanada által indított kampány fenyegeti Miskolc lakóit – közölte Kriza Ákos polgármester, aki szerint „gusztustalan”, ahogy a miskolci szocialisták saját városuk lakóit félrevezetik.
A Kanada által indított kampány fenyegeti Miskolc lakóit – közölte Kriza Ákos polgármester, aki szerint „gusztustalan”, ahogy a miskolci szocialisták saját városuk lakóit félrevezetik.

Miskolcon rádiós és óriásplakát-kampányt indít Kanada, hogy felhívja a helyi romák figyelmét: a szigorított szabályok miatt nem érdemes politikaimenekült-státusért folyamodni.
Roma vezetőkkel találkozott Magyarországon Jason Kenney, Kanada állampolgársági és bevándorlásügyi minisztere.
A miskolci városvezetésnek van egy "nagyobb ívű terve" arra, hogy a Fészekrakó programban érintett lakásokban rend, tisztaság és nyugalom legyen.
Gyurcsány Ferenc visszatért Miskolcra. Itt ismertette azt a törvényjavaslatot, amellyel egy olyan problémát oldana meg, amit az ő kormányzása alatt meghirdetett program idézett elő.
Miskolc neve is felmerült a BMW új autógyárához kapcsolódó beruházás helyszíneként.
Egy hét alatt Budapestre gyalogolnának a borsodi szocik, hogy jelezzék, nagy a baj. Azt vallják, a szociális követeléseknek vagy ők állnak az élére, vagy a Jobbik.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.