
- Magyar Nemzet
- MKIK
MKIK

Parragh: Négy százalék körül az idei növekedés
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a távirati irodának elmondta: az infláció várhatóan négy százalék körüli lehet, ami magasabb, mint amivel a döntéshozók számoltak.
Amit szabad Jaceknek, azért Orbánt „megalázzák”
A Spiegel Online Orbán Viktor csütörtöki beszédéről ír, míg a lengyel Rzeczpospolita a hazánkkal szemben alkalmazott kettős mércére hívja fel a figyelmet.
Fontos híreink
Megállapodás született a béketárgyalásokon

A koronavírus miatt most nem kell aggódni, de van itt egy másik vészjósló tényező

Ünnep az MTA-ban

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Menczer Tamás: Egy kicsit hiányzik Szél Bernadett + videó
A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Atomtörténelmi pillanat Pakson, ténylegesen elkezdődött az építkezés
Nemzetközi ellenszélben érte el a nukleáris beruházás az első betonöntést.

Sorkatonaság, katonai akciók – a Tisza Párt mindenképpen belevinné Magyarországot a háborúba + videó
Háborúba vinné az országot a Tisza, igenis létezik a Magyar Péterék által legtagadott megszorítócsomag, az Európai Néppárt számára pedig feladatot teljesítenek azzal, hogy támogatják Ukrajna EU-csatlakozását.

Egy volt bíró Orbán Viktor kivégzéséről ábrándozik + videó
A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.
Külföldi híreink

Tusk szerint Ukrajna nem maradhat magára
Válságban Kijev, megérkezett a lengyel miniszterelnök.

Moszkva szerint az európai intrikák ellenére is jól haladnak a béketárgyalások + videó
Az Abu-Dzabiban zajló megbeszélésekről nyilatkozott Kirill Dmitrijev.

Medvegyev páros lábbal szállt bele Amerikába, Trump vajon mit lép erre?
Oroszország kiáll Venezuela mellett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bondár Anna a békét támogatja – kiállnak a háborús propagandába belekevert teniszező mellett
A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

Fordulóponthoz ért tavaly a magyar energiapolitika
A számok azt mutatják, hogy Magyarország több, eredetileg 2030-ra kitűzött célját már 2025-ben teljesítette, ami az energiaszuverenitás szempontjából is érdemi előrelépést jelent.

Szoboszlai olyan bélyeget kapott Angliában, aminek nem örülhet őszintén
A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

