Varga: Az idei második negyedév lehet a fordulópont
A gazdaság fellendítésének időszakában, a magyarországi beruházások adta jelentős előnyre építkezik a kormány.
A gazdaság fellendítésének időszakában, a magyarországi beruházások adta jelentős előnyre építkezik a kormány.

Ha a tavasz végére, a nyár elejére sikerül megfékezni a járvány terjedését, akkor még az idén szép gazdasági számokat lehet produkálni.

Ha van vakcina, hamar lendületet lehet adni a növekedésnek – mondta a Magyar Nemzetnek az MKIK elnöke.

A járványhelyzet miatt az online vásárlásokkal kapcsolatos anomáliák is ugrásszerűen növekedtek.
Iparűzési adó addig van, amíg van ipar és működnek a cégek. A válság éppen a cégeket lehetetleníti el, a mostani döntés mentőövet dob a vállalkozásoknak.

Érdemi egyeztetés nélkül akar Karácsony Gergely egy olyan adóemelést végrehajtani, ami a nehéz helyzetben tönkre is teheti a cégeket.

A köztestület az elmúlt években sokat tett azért, hogy a magyar gazdaság sikereket tudott elérni.

A cégeknél látszik a törekvés a hulladékkibocsátás mérséklésére és az ésszerű termelésre.
A Széchenyi turisztikai kártyát két hét múlva a kisbuszos személyszállítók körére is kiterjesztik.

A megváltozott világgazdasági környezetben fontos fenntartani a magyar vállalkozások beruházási kedvét – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a kamar



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.