Egy nap alatt három miniszterrel is tárgyalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
Nagy Elek Navracsics Tiborral, Pintér Sándorral és Lázár Jánossal is tárgyalt.
Nagy Elek Navracsics Tiborral, Pintér Sándorral és Lázár Jánossal is tárgyalt.

A kamara szerint az áfamentesség határának megemlését két lépcsőben kellene végrehajtani.

A kontinens két meghatározó országa, Németország és Franciaország társadalmi és gazdasági krízisen megy át.

A napokban lezajlott az első tárgyalás a kormányfő és Nagy Elek, az MKIK nemrég megválasztott elnöke között.

Szorosan kíván együttműködni a KKM a kamarákkal.

Nem hagyható figyelmen kívül a gazdasági szereplők teherbíró képessége.

Folytatják a kormányzattal megkezdett együttműködést is.

Huszonnégy év után távozik posztjáról az eddigi vezető.

Az MKIK-KAVOSZ Zrt. vállalkozásokat célzó konferenciasorozata Miskolcon folytatódott.

Négy-öt százalékos gazdasági növekedéssel számol a jövő évben az MKIK elnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.