Magyarország-Wales: Május 10-én indul a jegyértékesítés
A magyar labdarúgó-válogatott június 11-én Walest fogadja a Groupama Arénában a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatban, a mérkőzésre május 10-én indul a jegyértékesítés.
A magyar labdarúgó-válogatott június 11-én Walest fogadja a Groupama Arénában a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatban, a mérkőzésre május 10-én indul a jegyértékesítés.

Az MLSZ honlapja felidézte, hogy magyar U17-es válogatott legutóbb két éve vett részt Eb-n, akkor a 2000-es korosztály a hatodik helyet szerezte meg.

Néhány hetet kell kihagynia Nagy Dominiknak, aki a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap esti, horvátok elleni Európa-bajnoki selejtezőjén sérült meg.
Aleksander Ceferint, a testület szlovén elnökét 2023-ig megerősítették pozíciójában, mint ahogy Csányi Sándort, az MLSZ elnökét végrehajtó bizottsági tagságában, egyszersmind FIFA-alelnöki tisztségében is.

A szlovák szövetség által biztosított mintegy kétezer, a vendégszektorba szóló belépő mindegyike elkelt szerda délutánra a magyar labdarúgó-válogatott Szlovákia ellen március 21-én, Nagyszombatban sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőjére.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.