Kínos videó: Így tiktokol Donáth Anna
A Pride kedvéért áll kamera elé a momentumos politikus.
A Pride kedvéért áll kamera elé a momentumos politikus.

A momentumos politikus családi vállalkozása jogszerűtlenül módosította egy közbeszerzés szerződését.

A DK politikusait többször is rendre kellett utasítani az Országgyűlésben.

Interjút készített a minap Cseh Katalinnal az Euractiv.com.

Az antirasszista EP-ben nyilván kizárják az Orbánt cigányozó momentumos EP-képviselőket.

A magyar kormány több száz milliárdos nagyságrendben a pedagógusok béremelésére szeretné fordítani a visszatartott EU-s forrásokat.

Amihez nyúlnak, tönkreteszik, ahová lépnek, ott fű nem nő többé. Igen, a magyarországi balliberálisokról beszélek.

Nem úgy van ám, hogy a liberális előember csak kimegy a placcra és hűbelebalázs módjára elkezd tiltakozni. Dehogy!

A bukott miniszterelnök szerint az utcai tüntetés akkor van rendben, ha ők csinálják.

– Nincs jogi kötőereje, ha az Európai Parlament (EP) plenáris ülése is elfogadja a LIBE bizottság jelentését – nyilatkozta lapunknak Kovács Attila.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.