Feljelentéssel vághat vissza Gödön a momentumos Balogh Csaba
Mintegy negyvenmillió forint pluszpénzt kapott a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft., vélhetően szabálytalanul.
Mintegy negyvenmillió forint pluszpénzt kapott a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft., vélhetően szabálytalanul.

Nem tudni, tisztában vannak-e a momentumos vezetők, hogy mi az a fasizmus, nácizmus.

A magukat baloldalinak valló pártok mindig a tőke oldalára állnak a munka és a tőke konfliktusában.

Beindult a 2022-es választással kapcsolatos ellenzéki licitverseny.

Csillag Tamás örülne, ha a fideszesek megbetegednének a koronavírus elleni oltóanyagtól.
Igazi bolsevik tempó.

Kun Béla eszmei örökösei, akik elvették tőlünk a budapesti olimpiát, akik lezüllesztették szivárványossá a piros-fehér-zöldet.

A Momentum elnöke társadalmi békéről prédikál, pedig nemrég „fidesztelenítéssel” fenyegetőzött.

A Momentum köreiben egyre terjed az erőszakosság. Hatalomra kerülésük esetén már akasztanának is.

Az ellenzéket a kudarcok sem befolyásolják, ami már a politikai pszichiátria tárgyköre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utasa maradandó fogyatékossággal él tovább.

Csapadék már csak elszórtan, a Nyírségben fordul elő.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Külföldi szálak a magyar politikai párt alkalmazásánál.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező január 6-án hunyt el, hetvenéves korában.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.