Identitásválság és borderline-szindróma a baloldalon világszerte

Az új baloldaliság (neoliberalizmus) radikális képviselete a borderline személyiségzavarral és az elmebajjal jár.

Az októberi borsodi időközi országgyűlési képviselőválasztás az elvtelen felek szövetségének volt jó példája Fotó: Facebook/Kunhalmi Ágnes

A baloldaliság adottság, amelynek lehet akár pozitív hozadéka is. Azonban az új baloldaliság (neoliberalizmus) radikális képviselete gyakorta korrelációt mutat a borderline személyiségzavarral és az elmebajjal, amit kutatások nemrég ki is mutattak.

A baloldaliság régóta létező és legitim történelmi fogalom. Maga a szó – „bal” – azonban soha nem örvendett túlzott népszerűségnek a különböző népek etimológiájában. Nem véletlen az angol sinister, azaz baljóslatú szó megjelenése. A görögben a szkaiosz egyszerre jelent balkezest és rossz előjelűt is. A francia gauche szó esetlent sugall. A németben is hasonló eseteket tapasztalhatunk: a recht szó nemcsak jobbot, de törvényt és helyeset is jelent.

A links pedig nemcsak balt jelent (németül), de átvitt értelemben a kissé csapodár vagy meggondolatlan életvitelt fémjelzi. A magyar nyelv különös figyelemmel alkotta meg a bal- előtaggal kezdődő szavainkat: balsors, balszerencse, baljós, balfék, balga, balfácán, balsiker, balvégzet, baleset. Egyik sem túl pozitív, ha belegondolunk.

De legyünk igazságosak. Nem minden ártalmas vagy elítélendő, ami baloldali. A probléma leginkább ott jelentkezik, ha valaki azon az oldalon álszent módra viselkedik és balfácán módra osztja a tanácsokat és az utasításokat. Ilyen eseteket észlelhetünk a külföldről ránk erőltetett jogállami tanácsok és jogállami kritikák területén is. Egy volt amerikai külügyi vezető diplomata, James Bruno nyíltan kritizálta azt a gyakorlatot, hogy az Obama-kormány például gyenge képességű, nemritkán kétbalkezes diplomatákat nevezett ki nagyköveti, illetve ügyvivői pozíciókba. Idesorolhatjuk Eleni Kounalakis és Colleen Bell korai korszakát, valamint Mark André Goodfriend úr ténykedését is.

Amennyiben politikai mezsgyére kívánjuk terelni ezt az értekezést, rögtön látjuk, hogy a balosok nincsenek kedvező helyzetben, mivel hagyományosan kiszorított, kisebbségi pozícióból indulnak. Talán épp ezért a politikában harsányabbak és erőszakosabbak, mint jobbos ellenfeleik. Mintha állandóan kompenzálni szeretnének valamit – talán egy több száz éves, mélyen gyökerező sérelmet? Márpedig a kompenzáció (ne adj’ isten, bosszú) veszélyes játék is lehet, mert könnyen átcsaphat radikalizmusba és irracionális viselkedésbe. Valamiért a baloldali politikusok és szekértolóik rendre azt gondolják, hogy vehemenciával pótolni lehet a higgadt érvelés hiányát.

Ami rendkívül aggasztó, hogy egy 2020 márciusában elvégzett tanulmány a washingtoni Pew Research Center részéről egyértelműen kimutatta a korrelációt a liberálisok baloldalisága és az elmezavarra való hajlam között. Ez a tendencia a kutatócsoport szerint meglepően gyakori a fiatal fehér nők köré­ben. A szélsőliberálisok esetében a tanulmány szerint az idegbetegségre, illetve elmebetegségre való hajlam a megkérdezettek 38 százalékánál jelen van, míg ez a tendencia a konzervatívok esetében mindössze 11 százalék.

Mi okozza ezt az elmezavart, ami a radikálisan liberális gondolkodóknál egyre gyakrabban jelentkezik? Az irracionális, erőszakos viselkedésformák megnyilvánulását folyamatosan tapasztalhattuk a legutóbbi amerikai választásokat ­megelőzően az Egyesült Államokban.

Egy friss beszélgetésünk alapján Petrányi-Szöőr Anna azt vélelmezi, hogy a baloldali személyiségekben régóta zajló identitásválság lehet a kiváltó oka ennek a turbulenciának és vehemenciának, ami a liberális oldal magatartásában és kommunikációjában megnyilvánul. Az identitásválság abban merül ki, hogy míg a baloldal XIX. és XX. századi kommunikációja (Marx, Engels, Lenin, Sztálin stb.) a kapitalista, tőkés világ elleni fellépésre épül, az új liberális baloldaliság egyenesen felkarolja a kapitalizmus eredményeit és a globalista nagytőkések világhatalmi építkezését.

Az amerikai és nyugat-európai liberálisok már régen a tőke és a pénzhatalom mellett tették le voksukat. De ez esetben hol van bennük baloldaliság? Az identitásválság egyenes következménye lehet a borderline személyiségzavar és az alkoholizmus is. Ismerünk ilyen szereplőket a mai magyar ellenzék soraiban. Ez a belső anomália immár olyan skizofrén állapotot vált ki bennük, amely mentálhigiéniai szempontból már nehezen kezelhető. A tolerancia vagy kompromisszumkészség már nyomaiban sincs jelen egzaltált viselkedésükben.

Mivel önmagukban sem képesek feloldani ezt az ellentétet, emiatt robbanékonnyá, defenzívvé és hiteltelenné válnak a közéletben. Egyébként saját megfigyeléseink is ezt igazolják. Ha megnézzük az amerikai liberális akcióhősök (Kamala Harris, Nancy Pelosi, Ilhan Omar, Lori Lightfoot) vagy a nyugat-európai baloldali domináns véleményformálók (Judith Sargentini, Sophie in ’t Veld, Daniel Cohn-Bendit, Martin Schulz, Guy Verhofstadt) felszólalásait és viselkedését az évek során, a vehemencia és az indulatosság jelei mindegyiküknél megmutatkoznak.

De nem kell ilyen messzire mennünk. A magyar ellenzék köreiben a hisztérikus, már-már elmezavaros viselkedés szintén jellemző: Szél Bernadett, Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Vadai Ágnes, Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Tordai Bence, Hadházy Ákos és társaik szinte mindegyikénél egyértelműen észlelhetők a kiborulás jelei. Eltorzult arccal szitkozódnak, kiabálnak, összevissza gesztikulálnak felszólalá­saik során. Sajnos ellenzéki szavazó ismerőseim között is gyakran mutatkoznak hasonló jelek, amikor politikára terelődik a szó. A higgadt érvelés tehát inkább a konzervatív oldal védjegye, mint a baloldalé.

A politikai ellenfeleket lenéző és kioktató viselkedés mintha a jobboldal képviselőire nem lenne annyira jellemző. Önmagában nem baj, ha egy politikai közösségnek világmegváltó baloldali gondolatai vannak, amelyek a szegénység felszámolására, a javak egyenlőbb elosztására vagy szociális érzékenységre sarkallják az emberiséget. Csak lehetőleg ne legyen ez a közösség esztelenül balfék. Mert a balgaság könnyen balul sülhet el. Észszerűbb lenne tehát, ha a baloldal eklatáns képviselői kicsit leadnának eddig mutatott arroganciájukból és toleránsabb módon bánnának a másik oldal nézeteivel és érvrendszerével. A jobboldal számára pedig azt a fontos tanácsot lehetne felidézni, ahogy a régi mondás is tartja: mindig tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista