Identitásválság és borderline-szindróma a baloldalon világszerte

Az új baloldaliság (neoliberalizmus) radikális képviselete a borderline személyiségzavarral és az elmebajjal jár.

Az októberi borsodi időközi országgyűlési képviselőválasztás az elvtelen felek szövetségének volt jó példája Fotó: Facebook/Kunhalmi Ágnes

Ami rendkívül aggasztó, hogy egy 2020 márciusában elvégzett tanulmány a washingtoni Pew Research Center részéről egyértelműen kimutatta a korrelációt a liberálisok baloldalisága és az elmezavarra való hajlam között. Ez a tendencia a kutatócsoport szerint meglepően gyakori a fiatal fehér nők köré­ben. A szélsőliberálisok esetében a tanulmány szerint az idegbetegségre, illetve elmebetegségre való hajlam a megkérdezettek 38 százalékánál jelen van, míg ez a tendencia a konzervatívok esetében mindössze 11 százalék.

Mi okozza ezt az elmezavart, ami a radikálisan liberális gondolkodóknál egyre gyakrabban jelentkezik? Az irracionális, erőszakos viselkedésformák megnyilvánulását folyamatosan tapasztalhattuk a legutóbbi amerikai választásokat ­megelőzően az Egyesült Államokban.

Egy friss beszélgetésünk alapján Petrányi-Szöőr Anna azt vélelmezi, hogy a baloldali személyiségekben régóta zajló identitásválság lehet a kiváltó oka ennek a turbulenciának és vehemenciának, ami a liberális oldal magatartásában és kommunikációjában megnyilvánul. Az identitásválság abban merül ki, hogy míg a baloldal XIX. és XX. századi kommunikációja (Marx, Engels, Lenin, Sztálin stb.) a kapitalista, tőkés világ elleni fellépésre épül, az új liberális baloldaliság egyenesen felkarolja a kapitalizmus eredményeit és a globalista nagytőkések világhatalmi építkezését.

Az amerikai és nyugat-európai liberálisok már régen a tőke és a pénzhatalom mellett tették le voksukat. De ez esetben hol van bennük baloldaliság? Az identitásválság egyenes következménye lehet a borderline személyiségzavar és az alkoholizmus is. Ismerünk ilyen szereplőket a mai magyar ellenzék soraiban. Ez a belső anomália immár olyan skizofrén állapotot vált ki bennük, amely mentálhigiéniai szempontból már nehezen kezelhető. A tolerancia vagy kompromisszumkészség már nyomaiban sincs jelen egzaltált viselkedésükben.

Mivel önmagukban sem képesek feloldani ezt az ellentétet, emiatt robbanékonnyá, defenzívvé és hiteltelenné válnak a közéletben. Egyébként saját megfigyeléseink is ezt igazolják. Ha megnézzük az amerikai liberális akcióhősök (Kamala Harris, Nancy Pelosi, Ilhan Omar, Lori Lightfoot) vagy a nyugat-európai baloldali domináns véleményformálók (Judith Sargentini, Sophie in ’t Veld, Daniel Cohn-Bendit, Martin Schulz, Guy Verhofstadt) felszólalásait és viselkedését az évek során, a vehemencia és az indulatosság jelei mindegyiküknél megmutatkoznak.

De nem kell ilyen messzire mennünk. A magyar ellenzék köreiben a hisztérikus, már-már elmezavaros viselkedés szintén jellemző: Szél Bernadett, Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Vadai Ágnes, Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Tordai Bence, Hadházy Ákos és társaik szinte mindegyikénél egyértelműen észlelhetők a kiborulás jelei. Eltorzult arccal szitkozódnak, kiabálnak, összevissza gesztikulálnak felszólalá­saik során. Sajnos ellenzéki szavazó ismerőseim között is gyakran mutatkoznak hasonló jelek, amikor politikára terelődik a szó. A higgadt érvelés tehát inkább a konzervatív oldal védjegye, mint a baloldalé.

A politikai ellenfeleket lenéző és kioktató viselkedés mintha a jobboldal képviselőire nem lenne annyira jellemző. Önmagában nem baj, ha egy politikai közösségnek világmegváltó baloldali gondolatai vannak, amelyek a szegénység felszámolására, a javak egyenlőbb elosztására vagy szociális érzékenységre sarkallják az emberiséget. Csak lehetőleg ne legyen ez a közösség esztelenül balfék. Mert a balgaság könnyen balul sülhet el. Észszerűbb lenne tehát, ha a baloldal eklatáns képviselői kicsit leadnának eddig mutatott arroganciájukból és toleránsabb módon bánnának a másik oldal nézeteivel és érvrendszerével. A jobboldal számára pedig azt a fontos tanácsot lehetne felidézni, ahogy a régi mondás is tartja: mindig tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista