Otthon kikaptak a bolgárok, így jönnek a Puskás Arénába, a szerbek nem hibáztak
Első ellenfelünk úgy kezdte az Eb-selejtezőket, hogy hazai pályán veszített Montenegró ellen.
Első ellenfelünk úgy kezdte az Eb-selejtezőket, hogy hazai pályán veszített Montenegró ellen.

Milo Djukanovics államfő kihívója Jakov Milatovics közgazdász lesz a második fordulóban.

A várakozások szerint az államfő nem tudja megismételni az öt évvel ezelőtti sikerét.

Egy ember életét vesztette.

Magyarország továbbra is elkötelezett támogatója Montenegrónak, valamint a térség mihamarabbi európai uniós integrációjának.

Az országnak nincs kormánya és az alkotmánybíróság sem működőképes.

A külgazdasági és külügyminiszter a montenegrói pénzügyminisztert fogadta Budapesten.

Az egyezményeknek köszönhetően a térség hat államának polgárai útlevél nélkül léphetik át a határokat.

Milo Djukanovics pártja így teljesen kiszorult a hatalomból.

Egyesek szerint az elkobzott eszközök és kábítószerek biztonsági kockázatot jelentenek az országra nézve.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Országszerte borult, felhős, de szinte mindenhol csapadékmentes időre számíthatunk.

Lapunk publicistája volt Németh Balázs vendége.

A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

A családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

A Dilbert-képregények alkotója mindössze 68 éves volt.

Kenőpénz és házkutatások Ukrajnában, újabb csontvázak dőltek ki a szekrényből.

Léptek a hatóságok a nő ügyében is.

A támogatás lakáshitel törlesztésére vagy önerőként is felhasználható, ráadásul fiatal házaspárok akár kétmillió forinttal is számolhatnak az első otthon megszerzésénél.

A Liverpool szurkolói a sérülések után remélték, hogy januárban új játékos fog érkezni, de hiába.

A második világháború óta nem volt ilyen a helyzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.