Ez nagyon kellemetlen Moszkvának – fontos szövetségest veszíthetnek az oroszok
A jövő héttől kezdődően amerikai–örmény hadgyakorlatot tartanak Oroszország hátsó udvarában.
A jövő héttől kezdődően amerikai–örmény hadgyakorlatot tartanak Oroszország hátsó udvarában.

Áldozatokról és károkról nem érkezett jelentés.

Orbán Viktor tusványosi beszédét követően a nyugati politikusok egy része elkezdte felvállalni a fősodortól eltérő álláspontját.

A nyomozók azt mérlegelik, hogy szándékosan lőhették-e le a Wagner zsoldoscsapat egykori vezérének repülőgépét Oroszországban.

A dróntámadások hat orosz régiót érintettek.

Ezt halljuk másfél éve, hogy az oroszok mindenben hazudnak. De akkor most miért is hinnénk nekik?

A nyomozócsoport genetikai vizsgálatot végzett.

Megszaporodtak a moszkvai régiót ért ukrán fenyegetések az elmúlt időszakban.

Ha megépül a vasút, négy óra helyett már csak 2 óra 15 perc lesz az út Moszkva és Szentpétervár között.

Pressman új műfajban utazik, maga is véleményíró publicista lett. Pedig nagykövetként többet is tehetett volna, és jobban is keresett valószínűleg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Van, ahol már süt a nap, de még korai örülni.

Kórházba került.

Nem lacafacáztak.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Nyolc magyar energiaprojekt a reflektorfényben.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

According to a new survey by the Center for Fundamental Rights, the ruling Fidesz-KDNP's lead has become entrenched.

A vezetőkarók egy része átalakítható a tél kihívásaihoz, néhányra pedig titokzatos kék prizmát tesznek.

Folyamatosan szállítja a szemetet a Mohu, kint kell hagyni a kukákat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.