Brutális havazás jön, a hétvégére akár félméteres hótorlaszok is lehetnek Moszkvában + videó
Pénteken lesznek a legrosszabbak az időjárási körülmények. A havazás mellé erős szél is párosul.
Pénteken lesznek a legrosszabbak az időjárási körülmények. A havazás mellé erős szél is párosul.

A férfi tavaly hagyta el Ukrajnát, majd három hónappal később politikai menedékjogot és orosz állampolgárságot kért.

A baleset miatt rövid időre leállt a közlekedés az egyik moszkvai metróvonalon.

Az államfő szerint vissza kell hozni a népi hagyományokat, nagy családokat a demográfiai kihívások elleni harcban.

A moszkvai hómunkások megmutatták az erejüket a múlt hétvégén. Most újrázhatnak.

A méteres hótömböket is leküzdik.

Legalább 35 járat késett és további négy járatot töröltek a havazás miatt.

Vasárnap este erős széllökésekre kell számítani, nem kizárt, hogy 26 centiméteres hó takarja majd az európai fővárost.

Moszkvának nem volt más választása, mint mozgósítani minden elérhető erőforrást.

Az egyik hírcsatorna munkatársai összegyűjtöttek egy csokorra valót a moszkvai metróban történt erőszakos esetekből.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-i országgyűlési választásról.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

A külügyminiszter figyelmeztet: már most megindult a politikai felkészítés a kudarcra.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

A Magyarország–Lengyelország kézilabda Eb-mérkőzést pénteken 20.30-kor rendezik Kristianstadban.

Az energiatároló-pályázat átrendezheti a napelemes piacot

A megengedett sebesség több mint kétszeresével száguldott havas-jeges útviszonyok közt a Model Y vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.