Kétes felméréssel hergel az Akadémiai Dolgozók Fóruma
Egy hangos lobbicsoport próbálja meggátolni a humán kutatóintézetek átszervezését.
Egy hangos lobbicsoport próbálja meggátolni a humán kutatóintézetek átszervezését.

Közös erőfeszítéssel próbálták kiszabadítani a bajba jutott embert.

Dr. Holové Zsoltot az egyetem a saját halottjának tekinti.

Magatehetetlen állapotban találtak rá a rendőrök.

Néhányról már azt is tudni, hogy pontosan micsoda.

Egy korábban átvilágításon megbukott stábtag forgat a vírusról.

Flakonokból került elő a Hollandiából érkező cannabis-származék.

Gyorsan lecsapott rá.

A férfit letartóztatták és egy életre kitiltották a légitársaság járatairól.

Pingyomon szombaton néhány pillanatra megállt az idő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.