Zalai városok autóbusz-bérletei is elérhetőek a MÁV-applikációban
Az a cél, hogy az utasoknak olcsóbb, jobb, kiszámíthatóbb és kényelmesebb utazási szolgáltatásokat kínáljanak.
Az a cél, hogy az utasoknak olcsóbb, jobb, kiszámíthatóbb és kényelmesebb utazási szolgáltatásokat kínáljanak.

Szijjártó Péter elmondta: a mérőműszereket gyártó Resideo Kft. a beruházással 440 munkahelyet véd meg.
A Pannon Egyetem vezetésével 4,8 milliárd forint állami támogatással alakult meg a központ.

Fizetésemelések, pozícióosztás. pozícióhalmozás. Elemében a baloldal Nagykanizsán.

A Pannon Egyetem részvételével gazdasági kompetencia-központot hoznak létre – jelentette be Palkovics László.
Németh Szilárd: A honvédség fejlesztési programjával igyekszünk újjáéleszteni a hagyományokat.

Védőmaszkok beszerzéséről intézkednek több városban, hogy elláthassák a helybélieket, van, ahol szállodákat ajánlanak fel a házi karanténba vonulóknak. Több önkormányzat igyekszik segíteni a rászorulóknak segélyalapok létrehozásával, bérlakások lakbérének
A zalai megyei jogú városban Balogh László Fidesz–KDNP-s polgármester szerint az hozhat változást, ha a kormányhivatal végre kijelöl egy alpolgármestert.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat magyar egyetem már jogi eljárást indított Brüsszellel szemben.

Rácsok mögé kerülhet az agresszor.

Majdnem tragédia lett az autós üldözésből.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Brüsszel háborús irányba tolja az EU-t.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a kiszivárgott tervekre.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

Az adóhatóság közleményben tette helyre az újabb igaztalan állítást.

Aki megteheti, ne üljön autóba!

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.