Brutális látlelet: román katonák masíroztak Nagyváradon
Estébe nyúló katonai parádéval ünnepelték meg szombaton Nagyvárad román megszállását.
Estébe nyúló katonai parádéval ünnepelték meg szombaton Nagyvárad román megszállását.
Megjelent az MCC Magyar Összetartozás Intézete Látkép című sorozatának legújabb része. Balázs D. Attila írása ezúttal az utóbbi évek látványos nagyváradi román térnyeréséről rántja le a leplet.
Az átfogó írás Trianontól napjainkig tárgyalja a sokat szenvedett város erőszakos elrománosítását.
Életmű-kiállítás nyílik pénteken.
Megkapta a bukaresti környezetvédelmi tárca jóváhagyását a Nagyszalontánál a magyarországi M44-es úttal is összeköttetést teremtő gyorsforgalmi út.
Az emlékmű felállítását a helyi önkormányzat és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kezdeményezte.
Háromnapos rendezvénysorozat lesz Nagyváradon.
Elképesztő rombolással vonult át a vihar a Bihar megyei nagyvároson.
Fákat tépett ki gyökerestől, tetőket rongált meg, villanyoszlopokat döntött ki a Nagyváradon végigsöprő vihar kedden.
Az akklimatizáció sikeresen megtörtént, a hét második felében már indul Varga Csaba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.