A Föld páratlan mennyiségű hőt nyel el
„Energia-egyensúlytalansága” nagyjából megkétszereződött 2005 és 2019 között.
„Energia-egyensúlytalansága” nagyjából megkétszereződött 2005 és 2019 között.

Az űrteleszkóp vasárnap óta tétlen, ugyanis leállt egy, az 1980-as évekből származó számítógép.

A gépi tanulás segítségével kifejlesztett atlasz segítheti a sötét anyag természetének megismerését.

A NASA marsjárója dél felé tart, hogy megvizsgálja a Jezero kráter fenekét ősi mikrobiális élet jelei után kutatva.

A kisbolygó átmérője csaknem 300 méter, kétszer nagyobb, mint a New York-i Szabadság-szobor.

A 2028-ban útnak induló küldetések célja a szomszédos bolygó földtani tanulmányozása és légkörének megfigyelése.

A Nuri hordozórakétát átszállították az ország déli részében található kilövőállomásra tesztelési célokra.

A felvételt a Chandra röntgencsillagászati műhold több mint két évtizedes 370 megfigyelése alapján állították össze,

A váratlan felfedezés még a szakértőket is sokkolta, a jelenség mögött csak élő szervezetek állhatnak.

Egy kutatócsoport elsőként mutatott ki jelentős teljesítményromlást, az űrutazás kezdeti és későbbi szakaszaiban egyaránt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.