Erdőn-mezőn milliárdos érték lapul
A szabadidejükben az erdőt, mezőt járó magánszemélyek az államot is bevételhez juttatták, a hivatalos felvásárlók az átvett portéka után 66 millió forint közterhet fizettek be a közkasszának.
A szabadidejükben az erdőt, mezőt járó magánszemélyek az államot is bevételhez juttatták, a hivatalos felvásárlók az átvett portéka után 66 millió forint közterhet fizettek be a közkasszának.
A feketegazdaság elleni küzdelem első komoly lépése volt az online pénztárgép használatának kötelezővé tétele 2014. szeptember 1-jétől – hangsúlyozta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
A revizorok több megyében is célba vették a papír- és írószer-kereskedőket. Az adóhatósági vizsgálatok Pest megyében, Somogyban, Zalában és Komárom-Esztergom megyében már tartanak.
Több mint 2,2 millió forintos útdíjcsalást derítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a számítógépes rendszerek adatainak utólagos elemzésével – közölte a hivatal a honlapján.
Villanógránátokat, füstjelző gyertyákat, úgynevezett sokkgránátokat és azokhoz szükséges utántöltőket vásárolt nemrégiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az adóhatóság blokkolja azoknak az élelmiszer-automatáknak az automata felügyeleti egységét (AFE), amelyeknek a felügyeleti szolgáltatását megszünteti a Magyar Posta – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján.
Több mint 29 ezer automatát regisztráltak az automaták üzemeltetői az adóhivatalnál, a gépek közül több mint 6100 parkolóautomata – tájékoztatott Izer Norbert, az adóügyekért felelős államtitkár.
Tavaly 6,5 százalék volt az illegális cigaretták hazai részaránya, a mintegy 530 millió szálas mennyiség hozzávetőleg 23 milliárd forintos költségvetési adókiesést okozott – írja hétfői számában a Világgazdaság.
Több, tömegeket vonzó nyári sportrendezvényen, zenei fesztiválon és turisztikai helyszínen is ellenőrzéseket végzett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Ezek egyike volt a magyarországi Forma–1-es futam.
Öt évvel ezelőtt, 2014 utolsó napján összesen 2600 milliárd forint volt a cégek és a magánszemélyek együttes köztartozása, az összeg a múlt év végén 1140 milliárd környékére csökkent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Once again this year, the Easter ham is cooking, and now government members share how they prepare it.
Az orosz elnöknek több helyről is üzentek.
A mesterséges intelligencia segítségével az ünnepi hagyományok is megváltoznak.
A Carlex Design a szintén lengyel ScaleWings által készített P–51 Mustang vadászrepülő-replikát is ad, ha a vevő azt kéri.
Hitchcock szellemét próbálja megidézni a Gyilkos randi, de bámulatosan rossz lett a végeredmény.
Az éjszaka tűz ütött ki Hajdúszováton is.
Az ittas vezetést az ünnepek idején sem tolerálják a rend őrei.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
Hitchcock szellemét próbálja megidézni a Gyilkos randi, de bámulatosan rossz lett a végeredmény.
Az éjszaka tűz ütött ki Hajdúszováton is.
Az ittas vezetést az ünnepek idején sem tolerálják a rend őrei.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.