Újabb szocialista csontváz hullott ki a szekrényből Pécsett
A pécsi önkormányzatnak 150 millió forintjába kerül, hogy az MSZP-s városvezetés idején kiszervezett buszpark miatt a város saját buszpályaudvarai is kalapács alá kerültek.
A pécsi önkormányzatnak 150 millió forintjába kerül, hogy az MSZP-s városvezetés idején kiszervezett buszpark miatt a város saját buszpályaudvarai is kalapács alá kerültek.
A szüret, az őszi betakarítás időszakában újra a gyümölcs- és zöldségkereskedelem felé fordult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyelme.
Évente átlagosan 50 szervezett bűncselekményt derít fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal; az idei első félévben már harminc nagyobb volumenű bűncselekményt tártak fel, amelyek összértéke 20,38 milliárd forint volt – írta szerdai számában a Magyar Hírlap a hiv
Óriási tételben, összesen 2,7 milliárdos értékben akadt július végéig illegálisan behozott vagy itt előállított cigarettára az adóhivatal – a nyár különösen nagy fogásokat hozott.
A Nemzeti Tehetség Programnak tavaly csaknem 1,5 milliárd forintot, míg az egyházaknak 4,8 milliárd forintot ajánlottak fel az szja 1+1 százalékáról rendelkezők tavaly – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Évről évre egyre kevesebben ajánlanak fel a befizetett adóforintjaikból, holott támogatásra várók akadnak bőven – írja keddi számában a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra (NAV) hivatkozva.
Kéthetes átfogó akciót kezdett az adóhivatal a fővárosban, a hatóság arra kíváncsi, hogy az üzemeltetők bejelentették-e a különféle termékeket árusító automatáikat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 24 millió forint értékű hamis parfümöt és 132 pár hamis cipőt foglaltak le az M1-es autópályán – közölte a szervezet Komárom-Esztergom megyei igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A vallási egyesületek, a nyilvántartásba vett egyházak és a bejegyzett egyházak jövőre a bevett egyházakkal együtt technikai számon gyűjthetik az szja 1 százalékos felajánlásokat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán a honlapján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Once again this year, the Easter ham is cooking, and now government members share how they prepare it.
Az orosz elnöknek több helyről is üzentek.
A mesterséges intelligencia segítségével az ünnepi hagyományok is megváltoznak.
A Carlex Design a szintén lengyel ScaleWings által készített P–51 Mustang vadászrepülő-replikát is ad, ha a vevő azt kéri.
Hitchcock szellemét próbálja megidézni a Gyilkos randi, de bámulatosan rossz lett a végeredmény.
Az éjszaka tűz ütött ki Hajdúszováton is.
Az ittas vezetést az ünnepek idején sem tolerálják a rend őrei.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
Hitchcock szellemét próbálja megidézni a Gyilkos randi, de bámulatosan rossz lett a végeredmény.
Az éjszaka tűz ütött ki Hajdúszováton is.
Az ittas vezetést az ünnepek idején sem tolerálják a rend őrei.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.