Meghalt egy fiatal magyar labdarúgó
25 esztendős korában halt meg a legutóbb a Nagykanizsa futsal csapatát erősítő sportoló.
25 esztendős korában halt meg a legutóbb a Nagykanizsa futsal csapatát erősítő sportoló.

Nem bírt egymással az NB II második és harmadik helyezettje: 1-1-es döntetlen született az MTK és az Ajka meccsén.

A feljutásra hajtó MTK sorozatban harmadszor kapott ki, edzője szerint rendet kell tenni a fejekben.

A Budafok kapusa a 91. percben gólpasszt adott a diósgyőri Lukács Dánielnek, a kupadöntős gárda így kikapott.

A DVTK megizzadt a győzelemért a harmadik Pécsi MFC ellen, és nagy lépést tett az élvonal felé.

Az Európa-bajnokságot megjárt szélső lapunknak bevallotta: régebben derogált volna neki az NB II.

A Haladás védőjének az orra elferdült, mégis sprintelt vissza a pályára. Azt is megmondta, miért.

Sántha Gergely klubelnök úgy látja, a DVTK már több mint egyszerű futballklub.

Amiért még egyszer, utoljára írok az Újpest gyalázatos kálváriájáról, az egy tragikomikus, szimbolikus hír.

Az NB II gólkirálya, Lukács Dániel talán elhamarkodottan döntött a diósgyőri szerződéséről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.