Ötven másodperc után kiállították a debreceni labdarúgót
Nem sok időt töltött a pályán vasárnap Baráth Péter a Pécsi MFC elleni másodosztályú bajnoki rangadón.
Nem sok időt töltött a pályán vasárnap Baráth Péter a Pécsi MFC elleni másodosztályú bajnoki rangadón.

A labdarúgó NB II-ben a DVSC 2-0-ra verte a Kaposvárt a Nagyerdei Stadionban,

Két meccs, két vereség – így mutatkozott be a DVSC új stábja. Már a Vasas az első az NB II-ben.

A jelenlegi szezonban hét NB II-es bajnoki mérkőzésen három gólpasszt adott a 33 éves szélső.

Az elején az eredmények ilyen-olyan okok miatt nem jöttek, nekem ezért kellett távoznom – mondja a tréner.

Az elmúlt húsz évben nem sült fel annyira NB I-es gólkirály, mint most a Vasas támadója.

Lipcsei Péter emiatt nem ülhetett le a kispadra a Soroksár Budaörs elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésén.
A hétközi fordulótól szigorúbb járványügyi előírások mellett rendezik a bajnoki fordulókat.
Most, hogy kiesett a Loki, két NB II-es együttese van a cívisvárosnak, ma pedig összecsapnak.

A hajrában sikerült megszereznie a Lokinak a három pontot érő gólt a Budaörs ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.