Kultúrháború az egyik német tartományi iskolában
Nem sokkal az új tanév kezdete előtt a németországi Szász-Anhalt tartományban kitört a nemek közötti kulturális harc.
Nem sokkal az új tanév kezdete előtt a németországi Szász-Anhalt tartományban kitört a nemek közötti kulturális harc.
Alexander Graf Lambsdorff miatt aggódik a Kreml, a diplomata ugyanis támogatja a nyugati fegyverszállítmányokat Kijevnek.
A felnőtt lakosság csupán 27 százaléka tartja alkalmasnak az államot feladatai ellátására.
Az orosz hazafiak egyre inkább az ősi térképekhez fordulnak – írják a közösségi médiában.
Kétszer kellett kényszerleszállást végrehajtania a kormánygépnek, amely Annalena Baerbockot szállította.
A pénzügyminiszer szerint a kérdésben a szokásos eljárás zajlik, azaz egyeztetések a többi NATO-tagországgal arról, milyenek Ukrajna szükségletei, és miként lehet ezeket kielégíteni.
Egy herceg vezetésével terveztek szélsőségesek puccsot végrehajtani Németországban.
A volt kancellár 60 éve tagja a szociáldemokratáknak, az orosz elnökhöz fűződő kapcsolatai miatt párttársai nem akarják megünnepelni az évfordulót.
A német gazdasági miniszter szerint vagy eladósodnak, vagy elveszítik az iparukat.
Az országba többnyire illegálisan beutazó menedékkérők nagyjából fele nem szerzi meg a menekült jogállást, többségük mégis marad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Holttestét mentőhelikopterrel hozták fel a mélyből.
A szerb-magyar határon 2024 első tíz napjában 39 határsértőt fogtak el; idén ez a szám 381-re nőtt. Ebből látszik, hogy a balkáni útvonal ismét előtérbe kerül.
Oleg Szoszkin, Leonyid Kucsma volt ukrán elnök kabinetvezetője szerint a jelenlegi ukrán államfő intézkedései miatt Ukrajna börtönállammá vált.
Somogyi András a YouTube-csatornáján állt neki – nem is annyira burkoltan – cigányozni.
A Republic február 1-jén az MVM Dome-ban ad koncertet.
Már nagyon közel áll a legjobb nyolc közé jutáshoz a Ferencváros női kézilabdacsapata a BL-ben.
Az ukrán háború kérdéséről is beszélt.
A kétségbeesett bosszúállás legújabb megnyilvánulása a miniszterelnök kabinetirodáját vezető miniszter szankciós listára helyezése.
Haláleset miatt kellett másik színészt keresni.
2025-ben már hét tömeges lövöldözés történt.
A téli edzőváltás után a magyar válogatott alapembere nehéz helyzetbe került az Union Berlinnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.