Karácsony ideológiai háborúja
Budapest főpolgármestere bojkottot hirdetett a Hír TV ellen. Addig nem ad nyilatkozatot a Hír TV-nek és nem tesz eleget a meghívásának, amíg a Hír TV nem kér bocsánatot.
Budapest főpolgármestere bojkottot hirdetett a Hír TV ellen. Addig nem ad nyilatkozatot a Hír TV-nek és nem tesz eleget a meghívásának, amíg a Hír TV nem kér bocsánatot.

A radikális iszlamizmussal párhuzamosan a radikális jobboldali, illetve náci ideológiák terjedése is aggasztja a német államot.

Egyre nehezebben találnak mozdonyvezetőket a német vasúttársaságok, miközben az utasok száma az év elején bevezetett adócsökkentés révén tovább emelkedik.
Hiába a nemzetközi összeborulás és az, hogy minden ember világpolgárrá vált, ez egy nagyon vékony réteg. Az emberek 99 százaléka számára ez maszlag.
A Lipcsének hazai pályán nem okozott gondot a Werder Bremen legyőzése, a bajnoki címért harcoló lipcseiek 3-0-ra nyerték meg a szombati találkozót.

A kiemelkedő tudományos értéket képviselő doktori disszertációért járó John McCain-díjjal ismerték el Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje értekézését.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

A kényszersorozást bemutató videók rendszeresen váltanak ki felháborodást és vitát.

A főtanácsadó a kettős mérce alkalmazására is felhívta a figyelmet.

Az új sportigazgató arról is beszélt, tervez-e edzőváltást Debrecenben.

Gyökeres Viktor a legjobb meccsét játszotta eddigi Arsenal-karrierje során szerda este.

Az év első tizenegy hónapjában a Szép-kártya feltöltések összértéke meghaladta a négyszázmilliárd forintot
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.