A rendőrség szerint szándékos volt a Volkmarsenben történt tömeges gázolás
Belehajtott egy autós a tömegbe hétfőn egy farsangi felvonuláson Németországban. Legkevesebb harmincan sebesültek meg, köztük gyerekek.
Belehajtott egy autós a tömegbe hétfőn egy farsangi felvonuláson Németországban. Legkevesebb harmincan sebesültek meg, köztük gyerekek.

A müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Macron francia elnök kifejtette, hogy a francia atomütőerő az egyesült Európa és a NATO szolgálatában is áll.

Németországban nem először merül fel, hogy a 2013-ban alapított, az országos és tartományi szintű politikában is egyre sikeresebb AfD-t az Alkotmányvédelmi Hivatalnak meg kellene figyelnie.
A német kormány terroristát kiállt, ha általa szélsőjobbnak tartott akcióról van szó, de megbocsájtó, ha bevándorlók követnek el merényleteket.
Tizenegy halálos áldozata van a németországi Hanauban történt lövöldözésnek. Az elkövető előbb a város két vízipipa bárjában nyitott tüzet, majd anyjával és saját magával is végzett.
A feltételezett elkövető egy 43 éves német állampolgár, akit 72 éves édesanyjával együtt holtan találtak hanaui lakásában. Mindkét holttesten lőfegyver okozta sebek vannak.
Lelőttek nyolc embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban. Csütörtök hajnalban holtan találták a feltételezett tettest az apja otthonában.
Severin Freund, a németek világbajnok síugrója hosszú kihagyás után a hétvégén újra világkupa-versenyen indul.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

Kormányinfón ismerteti a szerdai kormányülésen meghozott döntéseket Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.

A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak.

Fokozódik az európai katonai jelenlét az Arktiszon.

Veszélyben a városok!

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

A nyugdíjak harmadát készpénzben veszik fel.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei.

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is magasabban rangsorolt ellenféllel kezd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.