Alkotmányosak Németországban az alapjogokat korlátozó járványlassító szabályok
A döntés szerint járványügyi vészhelyzetben elfogadható az alapjogok ideiglenes korlátozása.
A döntés szerint járványügyi vészhelyzetben elfogadható az alapjogok ideiglenes korlátozása.

Olaf Scholz szándéka, hogy Németországban február végére lépjen életbe a kötelező oltás.

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte az Iszlám Állam egy iraki származású követőjét.

Továbbá a németek csupán kilenc százaléka támogatja, hogy a lengyel–fehérorosz határon összegyűlt bevándorlókat beengedjék.

Mi, magyarok azonban kitartunk, és megálljt parancsolunk ennek az őrületnek – szögezte le az igazságügyi miniszter.

Az új variánst egy Dél-Afrikából hazatérő házaspárnál mutatták ki először.

Olaszországban, Csehországban és feltehetőleg Dániában és Ausztriában is feltűnt a koronavírus új változata.

Az Európa-politikát is alakító berlini külügyminisztérium várományosa a Zöldek női társelnöke, Annalena Baerbock.

Vagy hozzák az elvárható szintet, vagy arányosan csökkenteniük kell az ügyfelek havi díját.

A Zöldek kancellárjelöltjeként ugyan megbukott, az új német kormánykoalícióban várhatóan külügyminiszteri pozíciót tölt majd be Annalena Baerbock.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

Le kellett zárni az M5-öst Kecskemétnél.

A pénzek szétosztásában kulcsszerepet játszó Ökotárs Alapítvány rendszeresen bukkan fel a magyar szuverenitást sértő akciókban.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Tseber Roland menedzserének nevezte Budanovot.

Macron lett a rosszfiú?

A négyszeres Grammy-jelölt Charlie Puth első magyarországi koncertjét adja július 27-én.

Bondár Anna megtette a tőle telhetőt, hogy Venus Williams ellen játszhasson.

Florian Wirtz a kihagyott ziccere ellenére örülhet, talán az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta Liverpool-mezben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.