„Nem bízom Berlinben”: Moszkvában oltatják be magukat a németek
A Der Spiegel elkísért Oroszországba olyan németeket, akik mielőbb vakcinát szeretnének. Az út ára több mint kétezer euró.
A Der Spiegel elkísért Oroszországba olyan németeket, akik mielőbb vakcinát szeretnének. Az út ára több mint kétezer euró.

Horst Eschler 750 ezer eurós adományát az intézmény igazgatónője sajtótájékoztatón köszönte meg.

Húsz éve tartják meg a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját.

Még soha nem kapott német kancellár a szeptemberihez hasonló rossz bizonyítványt.

Egyszerűen nem igaz, hogy a szólásszabadság kibékíthetetlen ellentétben áll a társadalmi igazságosság eléréséért folyó harccal.

Markus Söder megválasztása sem érintené különösebben a magyar–német kapcsolatokat.

A széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

Vasárnap Markus Söder bajor miniszterelnök is bejelentette indulási szándékát.

Lengyelország azon kevés európai ország közé tartozik, ahol egyetlen nukleáris reaktor sincs.

A legnagyobb ellenzéki párt kongresszusán megszavazta, hogy felvegyék politikai céljaik közé a kilépést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A digitális tér hatalmas előnye, hogy az ügyintézés egyszerűvé és gyorssá vált. (x)

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.