Ütközés a campuson
Muhi András szerint a magyar filmek látványvilágát meghaladó produkciónak ígérkezik ez az alkotás.
Muhi András szerint a magyar filmek látványvilágát meghaladó produkciónak ígérkezik ez az alkotás.
A Nemzeti Filmintézet játékfilmes pályázatai folyamatosak, míg a tv-s kiírások nemrég indultak el.
A Magyar Mozgókép Szemle díjazottjait és hazai filmklasszikusokat mutatnak be szeptember 3. és 5. között.
Idén izgalmas műfaji kísérleteket és két erős dokumentumfilmes tervet választott ki a szakmai zsűri.
Közel 900 filmterv érkezett a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatására kiírt pályázatokra.
A Filmszakmai Döntőbizottság által megítélt támogatások számos szakembernek adnak megbízást a következő időszakra.
A televízióra készülő filmtervek benyújtási határideje május 21.
A pályázatra 3-8 részes, epizódonként 36-48 perc hosszúságú sorozatok koncepciójával jelentkezhetnek az alkotók.
A Nemzeti Filmintézet az az elsődleges célja, hogy az iparág szereplőinek mérsékelje a veszteségeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai elnök a NATO-nak üzent.
Mindkét magyar játékosnak kiváló mérlege van a vasárnapi ellenféllel szemben, de...
Magyarország miniszterelnöke a Harcosok Klubja edzőtáborában vett részt tegnap Sátoraljaújhelyen.
A nagy rivális elleni sikernek sem tudtak örülni a drukkerek, az edző reagált.
Különleges, gondolatébresztő alkotások a Hegyvidék Galériában.
A szakemberek attól tartanak, hogy a vírus gyors ütemben további területeken is megjelenhet.
Xabi Alonso a játékvezető döntését kritizálta, a madridiak tényleges lépésre szánták el magukat.
Túl lett pumpálva a lufi.
Különleges, gondolatébresztő alkotások a Hegyvidék Galériában.
A szakemberek attól tartanak, hogy a vírus gyors ütemben további területeken is megjelenhet.
Xabi Alonso a játékvezető döntését kritizálta, a madridiak tényleges lépésre szánták el magukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.