Szülőről gyerekre szállt a gazdálkodás szeretete
A Keszthelyi család az agráriumba született bele, aztán más útra tévedt, de szerencsére hazatalált.
A Keszthelyi család az agráriumba született bele, aztán más útra tévedt, de szerencsére hazatalált.

A kezdeményezés sikerességét bizonyítja, hogy ma már 250 termelő több mint ezer terméke megkapta az elismerést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kétszázötven ajándékcsomagot adtak át a Káritász ünnepségén.

A miniszter szerint a bírói függetlenség a tiszások szerint azt jelenti, hogy „csak a Tiszának nyalnak.”

Az M4 szakasz átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az országépítés.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

A különmegbízott szerint mindkét fél konstruktívan áll a tárgyalásokhoz.

A miniszterelnök politikai igazgatója lerántotta a leplet a háborúpártiak terveiről.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

Kerkez Milos a szombati, Tottenham elleni 2-1-es győzelem után adott interjút.

Rekordot döntött az orosz LNG-export Kínába: Moszkva Katar mögé, Ausztrália elé ugrott.

Érdemi könnyítések is érkeznek jövőre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.