Szülőről gyerekre szállt a gazdálkodás szeretete

Kevés szebb és praktikusabb dolog történhet annál, mintha egy gyerek ősei mesterségét viszi tovább. Jó példa a Kékkúton gazdálkodó Keszthelyi házaspár, ahol már a szülők is az agráriumban dolgoztak, így nem csoda, ha gyermekeik is állattartással, növénytermesztéssel és élelmiszerek készítésével foglalkoznak. Az elért eredmények azt mutatják, hogy a fiatalok megtanulták a leckét, továbbképezték magukat, és kiválóra vizsgáztak. Nemcsak a levendulaültetvényük, a birtokuk is virágzik.

A Balaton-felvidéken található Levendula Porta tulajdonosai, a Keszthelyi család hosszú utat járt be, amíg hazatalált

A Balaton-felvidék a fél ország, sőt jó néhány más európai állam polgárainak kedvelt kirándulóhelye, ahová járványmentes időkben tavasztól őszig valósággal özönlenek a turisták. A térség természeti csodáit látva bizonyára sokan álmodoznak arról, milyen jó lenne helyben lakni, mert akkor nem kellene száz vagy éppen ezer kilométereket utazni a gyönyörű látnivalókért. A kékkúti Levendula Porta tulajdonosai, Keszthelyi Eníd és férje, Keszthelyi Tibor azon szerencsések közé tartoznak, akik ebben az impozáns környezetben élnek. Más kérdés, hogy a házaspárnak a birtokuk működtetése miatt kevés ideje van arra, hogy a Balaton-felvidék látnivalóiban gyönyörködjön. Persze minek is utaznának, mondhatnánk, hiszen a csoda helyben van.

A Balaton-felvidéken található Levendula Porta tulajdonosa, a Keszthelyi család hosszú utat járt be, mire hazatalált Fotó: Havran Zoltán

– Az édesapám agrármérnök volt, ő Kékkúton született, a faluban voltak a családi birtokok, én viszont a szomszédos Káptalantótiban nőttem fel. Édesapám akkoriban a tapolcai termelőszövetkezetben volt főállattenyésztő, rengeteget voltam a munkahelyén, az összes telepet végigjártuk együtt. Többször is előfordult, hogy öt perccel az órakezdés előtt értem be az iskolába, ami a tsz-irodával szemben volt. S persze otthon is voltak állataink, én pedig állandóan körülöttük voltam – bocsátja előre nevetve Keszthelyi Eníd.

Hazatérés télvíz idején

– Nem csoda, hogy édesapám mindig is az agrárpálya felé terelgetett. Sikerült neki, hiszen én is a Kaposvári Egyetemen végeztem, ahol ő. Utána azonban más irányba kanyarodtam, mert elkezdtem egy egészségtan tanári iskolát, sőt már az agráregyetem mellett jártam keramikusképzésre is, ezek mind érdekeltek – teszi hozzá.

Keszthelyi Eníd a tanulmányai befejezése után sok mindennel foglalkozott, kézműves- és természetismereti foglalkozásokat tartott, népfőiskolán dolgozott, ahol csapatépítő tréningeket szervezett, emellett egy ideig egy nyelviskola munkatársa is volt Budapesten. Aztán a férjével, akivel Kaposváron ismerkedett meg, már a fővárosban családot alapított, a gyerekek is Budapesten születettek. Keszthelyi Eníd édesapja azonban nem nézte jó szemmel, hogy az agrár végzettségű lánya és veje, ahogy ő fogalmazott, a „betonban” küzd. A család így egy idő után a hazaköltözés mellett döntött, a váltást megkönnyítette, hogy Tibor Veszprémben kapott munkát, Kékkúton pedig volt egy házuk. – Egy ideális időpontban, 2012 januárjában költöztünk haza, de már az előző év novemberében telepítettünk helyben ezer tő levendulát. Nyáron pedig a gyerekek mellett gyógynövényszörpöket készítettem, amelyeket a férjem értékesített a káptalantóti ­piacon – emlékezik vissza.

Miközben a feleség a gazdálkodás kezdeteiről beszél, megérkezik a férj is, Tibor azonban néhány pillanattal később rohan tovább, mivel a hetekig tartó esőzés után rengeteg a munka a birtokon. Éppen kaszálni siet. Azt már ismét Eníd meséli, hogy a Levendula Porta alapját képező ingatlant hosszas tárgyalások után először bérbe vették, és még 2012 szeptemberében be is költöztek a birtokra.

Gyorsan kiépül a gazdaság

A család megismerte és belakta a házat, majd a következő tavasszal megvették az első üszőiket, sőt nem sokkal később váratlanul az egyik vemhes is lett, és hamarosan az első borjú is világra jött. Lett tej, aminek nagyon megörültek, ugyanakkor a nagy mennyiséget nem tudták felhasználni. A felesleget így értékesítették, illetve elkezdtek sajtot is készíteni. Nem ment könnyen, mert figyelni kell a hőmérsékletre, a páratartalomra, a tej minőségére, a felhasznált eszközökre, de megbirkóztak a feladattal. A minél tökéletesebb minőség érdekében Tibor több sajtkészítő tanfolyamra is elment, ezeken sokat tanult. – Most már hét éve készülnek a sajtjaink, többféle is. Van friss sajtunk, a gomolya, készítünk ementálit, hosszabb érlelésű hegyi sajtot, kéksajtokat, parenyicát és fetát. Mindent akkor, amikor az időjárás megengedi, egyelőre a pincénkhez alkalmazkodunk, mert még nincs megfelelő klimatizált helyiségünk, ahol a hőmérséklet és a páratartalom beállítható – fejti ki a vállalkozó. Amikor a család elkezdett sajtokkal foglalkozni, akkor tejből joghurtot és sajtkrémeket is készítettek. Eníd testvére egyszer csüngőhasú disznókkal állított be, azóta azokat is tartanak. Ugyanő egyszer lovat hozott, amelyet juhokra cseréltek, és így lett merinóállományuk is. Ezeknek köszönhetően csakhamar húskészítményekkel, például sertés-borjú szalámival és cserkészkolbásszal tudták színesíteni a palettát. Egy idő után már nem is mentek a piacra, hanem a vásárlók kezdtek hozzájuk járni, sőt ma már – részben a járványhelyzet miatt – az interneten is lehet tőlük rendelni termékeket. A vállalkozás jó hírét pedig az is viszi, hogy egyes termékeik – szörpök, rozmaringzselé és levendulazselés joghurt – Nemzeti Parki Termék védjegyet kaptak.

Álmok a járvány után

A háznál árusításból aztán jött a reggelizőterasz ötlete, amire tavasztól őszig heti egyszer, nyáron háromszor várják a térségbe kirándulókat. Itt mindent felszolgálnak a vendégeknek, amit egyébként is árusítanak, és csak azt vásárolják meg a reggelihez, amit a birtokon nem termelnek meg. A reggelizőterasz a környéken egyedülálló szolgáltatás, ami nagyon népszerű, csakúgy mint az egyéb programok, így a sajtkészítés- vagy a levendulaséta-program. Eníd örömmel mondja, hogy a gyerekeik is beletanultak a vendéglátásba, és sokat segítenek a családi vállalkozásban. Ők maguk pedig kezdőkből időközben haladók, majd tapasztalt vállalkozók lettek, olyannyira, hogy aranykalászos gazdaképzésen már oktattak is.

Bár a koronavírus-járvány a Keszthelyi család életét is megbonyolította, de annak örültek, hogy több szabadidejük volt. S közben tovább álmodták a vállalkozásukat. A jövőben a két meglevő munkatársuk mellé mást is felvennének, de a kapacitást nem növelnék, a minőségre viszont nagyon ügyelnek, ezt tartják a legfontosabbnak. Mivel időközben kinőtték a teraszt és a műhelyt, jobb munkakörülményeket szeretnének teremteni. Átalakítanák az istállót, az ottani tevékenységeket máshová költöztetnék, az épület első felét megnyitnák az utca felé a vendégeknek, a másik részében pedig a tejfeldolgozás, sajtérlelés kapna helyet. A házuk pedig maradna a privát szférájuk. Eddig minden álmuk valóra vált, erről sem mondanak le.