Ma éjfélig kell dönteniük a bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről
Pálffy Ilona emlékeztetett arra, hogy a nemzetiségi választásokat egy napon tartják a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával október 13-án.
Kedd délután négy órakor lejárt a kompenzációs listák és a megyei listák bejelentésének határideje az októberi önkormányzati választás előtt.
A képviselő- és polgármesterjelölteknek szeptember 9-én 16 óráig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.
Három budapesti kerületben már a 2019-es Önkormányzati választás hivatalos kampányának első napján le is adta az ajánlóíveit a Fidesz a helyi választási irodán.
Pálffy Ilona elmondta: október 13-án, az önkormányzati választás napján az érdeklődők először várhatóan azt tudják majd meg, hogy a következő öt évben kik tölthetik be a polgármesteri tisztségeket.
Augusztus 6-ig igényelhetik a látássérültek, hogy Braille-írással készült értesítőt küldjön nekik az önkormányzati választásról a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Ugyancsak jövő keddig igényelhető az egyszerűbben megfogalmazott tájékoztató.
Az európai parlamenti választáson a sem Magyarországon, sem más uniós országban lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben adhatták le szavazatukat, ha felvetették magukat a névjegyzékbe.
A Rijádból érkezett, az európai parlamenti (EP-) választáson leadott szavazatokat tartalmazó külképviseleti urna nem volt megfelelően lezárva – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
Tombol a kettős mérce.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.