Üzleti érdek a marihuána legalizálása
A marihuána veszélyes szer, nem szabad elindulni a legalizálásának az irányába – mondta Ferencz Orsolya.
A marihuána veszélyes szer, nem szabad elindulni a legalizálásának az irányába – mondta Ferencz Orsolya.

Az Európai Unió Bírósága ítéletében helyt adott a keresetnek, amely a magyar törvény ellen irányult.
Az NGO-k Magyarország megbüntetését követelik a GDPR szabályok felfüggesztése és a rendeleti kormányzás miatt.
A héten jelentett először koronavírus fertőzötteket a Leszbosz szigetén található Mória menekülttábor.
Az Európai Unió egyes vezetőinek köreiben már szinte tilos biológiai nemekről beszélni.

Nem mindennapi mutatvány a közösségi oldal bekebelezése, ősszel már jöhet az amerikai főpróba.

Ez sok esetben tragédiába torkollott, hiszen számos – idő előtt szabadult – rab újabb komoly bűncselekményeket követett el.

Lefoglalták a Sea-Eye nevű nem kormányzati szervezet (NGO) Alan Kurdi névre keresztelt hajóját.

Ismételten fölvetődik Soros Györgynek és alapítványi hálózatának felelőssége.

A spakuláns szervezete rendre manipulálni kívánja a választásokat, és sosem a jobboldal javára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.