Gendertrükkök az isztambuli egyezményben

Az Európai Unió egyes vezetőinek köreiben már szinte tilos biológiai nemekről beszélni.

15852359 - gold restroom signs unisex Fotó: 123RF

Egy liberális család tolja a babakocsit a parkban. Odamegy hozzájuk egy nénike, belenéz a babakocsiba, és megkérdezi: – De aranyos gyermek, fiú vagy lány? Mire az apa: – Majd ha felnő, eldönti! Valamikor egy ország kacagott ezen a szakállas viccen, felhőtlenül. Mára viszont csúnya viharfelhők gyülekeznének azok fölött, akik megengednék maguknak az ilyesfajta tréfálkozást. Ez ugyanis ma már nem vicc, hanem az európai rögvalóság.

Az Európai Unió egyes vezetőinek köreiben legalábbis már szinte tilos biológiai nemekről beszélni, magyarán akkora a zavar, hogy azt sem tudja senki, fiú-e vagy lány. Hűen tükrözi ezt a szemléletet a magyar Országgyűlés által a minap nagy többséggel elutasított isztambuli egyezmény szövege is, amelyet az európai jogalkotás részévé akarnak tenni, belopva a büntető- és a menekültügyi eljárásokba a manapság divatos genderszemléletet. De hogy megértsük, milyen sunyi módon zajlik mindez, fontos elolvasni és megpróbálni értelmezni az egyezmény szövegének egyes részleteit.

Már a dokumentum preambuluma is csúsztat és diszkriminál, hiszen arra utal, hogy a nők elleni és a kapcsolati erőszak megakadályozása és szigorúbb büntetése érdekében készült. Ami persze a szöveg egészét tekintve igaz is, de ha annyira aggódnak a kapcsolati erőszak miatt az alkotók, akkor vajon miért hagyják ki az áldozatok megnevezésekor, illetve a velük való bánásmód részletes ecsetelése közben tendenciózusan a férfiakat? A statisztikák szerint ugyanis a ­férfiak ellen szintén zajlik fizikai, szexuális, pszichikai és gazdasági erőszak a családokon belül, és a felmérésekben az ellenük elkövetett galádságok számarányát csupán az ronthatja, hogy szégyenükben kevesebben tesznek a hatóságoknál feljelentést. Nem beszélve arról, hogy hány kisfiút gyaláznak meg gazemberek szerte a világban.

Az egyezmény felütésével azonban ez az egyik kisebbik baj. Már a szöveg harmadik pontjában kiderül, hogy a szerzők mit gondolnak a világról és hogy mennyire semmibe veszik igen jelentős társadalmi csoportok véleményét arról, hogy mi az, ami természetes. Az egyezmény első részében egyes fogalmak meghatározására tesznek kísérletet, megdöbbentő módon. Például le sem merik írni a „nem” kifejezést, helyette kategorikusan a „gendert” használják, és meg is fogalmazzák, hogy miért. Szerintük ugyanis az emberfia valójában nem nőnek, avagy férfinak születik, csupán „társadalmilag kialakult szerepeket, viselkedési formákat” vesz fel, illetve olyan „tevékenységeket” folytat és „jellegzetes tulajdonságokkal bír” , amelyeket „egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Majd ha felnő, akkor eldönti. Vagy esetleg eldönti róla a mindentudó társadalom.

Persze legyinthetnénk minderre, ha a Soros-féle Közép-euró­pai Egyetem egyik kurzusának szövegét olvasgatnánk, de ez egy nemzetközi egyezményben szerepel, amelynek ratifikálását, vagyis a nemzeti jogrendbe építését várják el a megfogalmazók. Ráadásul innentől kezdve valóban nem tudhatjuk, hogy a későbbiekben felsorolt javaslatok valójában kiknek a védelmében születtek. Most akkor a nőket kell védeni az erőszaktól, vagy mindenkit, aki annak vallja magát vagy akit annak lát a társadalom? A zavart csak fokozza, hogy az egyezmény szerint a nők elleni erőszakot (vagy ezek szerint a magukat nőnek megélők elleni atrocitásokat) az alapvető emberi jogok megsértésének kell tekinteni, kizárva ebből és diszkriminálva a férfiakat (avagy a magukat férfiként megélő nőket).

Az egyezménnyel kapcsolatos problémák azonban itt nem érnek véget. Miután a szöveg készítői meghatározzák, hogy valójában kiket tekinthetünk nőnek, ezt megfejelik azzal is, hogy az általuk „társadalmilag” lánynak vagy asszonynak nevezhető emberekkel szemben bizony új menekültügyi eljárásokat kell kidolgozni. Egészen pontosan „a nemekhez kapcsolódó szempontokat figyelembe vevő befogadási eljárásokat és támogatási szolgálatokat” kell kialakítani a menedékkérőknek. Ezt pedig az egyezmény szerint egy olyan szakértőkből álló bizottság ellenőrizheti majd, amely alapvetésnek tekinthet minden információt a nem kormányzati szervezetektől, vagyis az NGO-któl.

Valójában itt bújik ki a szög a zsákból. Ha tehát egy bevándorló a jövőben azt mondja magáról, hogy ő a társadalom megítélése szerint nő, függetlenül a biológiai nemétől, és ezért a hazájában üldöztetés érte, illetve erőszakos cselekmények áldozatává vált, adott esetben a ratifikáló államok kötelesek lesznek befogadni vagy legalábbis nem küldhetik vissza oda, ahonnan jött.

Ez a kiskapu persze nem ismeretlen azoknak, akik valóban találkoztak már a Soros-féle NGO-k által támogatott menedékkérőkkel. Nyílt titok, hogy közülük sokan állították magukról azt az NGO-k javaslatára, hogy a szexuális irányultságuk miatt üldözik őket Ázsiában vagy Afrikában, például azért, mert homoszexuálisok vagy férfi létükre nőnek élik meg magukat. Ezt pedig igen nehéz bizonyítani itt, Európa szélén, mondhatni lehetetlen feladat.

Az egyezmény ráadásul kifejezetten tiltja a mediációt, vagyis a békéltetést, a közvetítést, amely a legfontosabb eszköz a kapcsolati erőszak megelőzéséhez. Mert vélhetően nem is csak az erőszak megelőzése a célja. Trükkösen elrejtőzik a pakliban a genderszemlélet elfogadtatása, a bevándorlók nagyobb arányú bejuttatása Európába és az ehhez szükséges, tagállamokra kényszerített, bújtatott jogalkotás is. Egy ilyen egyezményt tehát alá lehet írni, mert el kell utasítani minden erőszakot. Ratifikálni azonban nem lehet, mert ellentétes az alaptörvényünkkel és azokkal az alapelvekkel, amelyeket a kétharmados felhatalmazással bíró magyar kormány képvisel.