Nigéria nem tud szabadulni a Boko Haram szorításából
Több száz diák esett az Iszlám Állammal is kapcsolatban álló Boko Haram fogságába a nyugat-afrikai országban.
Több száz diák esett az Iszlám Állammal is kapcsolatban álló Boko Haram fogságába a nyugat-afrikai országban.
Nigériában 43 földművest végeztek ki kegyetlenül.
Tömegek menekülnek a keresztényüldözések elől Észak-Afrikából délre.
A rendőrség lőfegyvert is használt ellenük, de hivatalos közlés szerint haláleset nem történt.
A szélsőségesek négy, géppuskákkal megrakott teherautót loptak el a támadás során.
A külgazdasági és külügyminiszter fehérorosz és a nigériai kollégájával is egyeztetett telefonon.
Nyolc rendőr, három katona és egy kormányhű milícia négy fegyverese vesztette életét.
Nincs kőbe vésve a prognózis, történhetnek olyan fejlemények, amelyek keresztülhúzhatják a számításokat.
A Boko Haram közölte, hogy célba veszik azokat, akik segélyszervezeteknek dolgoznak, vagy segítik az ország hadseregét.
Az erőfeszítéseknek köszönhetően a korábban a kihalástól fenyegetett alfaj úgy tűnik, mégis megmenekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.