Kettéhasadt szív

Tömegek menekülnek a keresztényüldözések elől Észak-Afrikából délre, többek között Nigériába, a Niger folyó keleti partján fekvő Onitshába, ahol néhány év alatt másfél millióról nyolcmillióra nőtt a lakosság száma, s ezzel együtt a mélyszegénységben élők is megsokasodtak. A bajbajutottak ellátásában számos magyar is részt vesz. A nigériai helyzetről Fodor Réka missziós orvossal beszélgettünk.

20201106 Budapest Fodor Réka, missziós orvos Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Misszió az is, ha az ember saját szülőföldjén gyógyít. Miért pont Afrika?

– Nem csak Afrika. Abból az adományból, amely befolyik az alapítványba, Magyarországon is segítünk. Hogy ki mit ért küldetésen, attól függ, kit mire hív a Jóisten. Amikor 12 évesen Albert Schweitzer önéletrajzi írását olvastam, arról álmodtam, hogy missziós orvos leszek. Pedig fogalmam sem volt, mit jelent ez. Afrikáról is fura elképzelés élt a fejemben. Villogó szemű, fekete gyerkőcök, szavannák és egzotikus állatok társultak képzeletemben a kontinenshez. Amikor hatalmas kanyarokat vett az életem, erre mindig visszaemlékeztem. Például első afrikai utamkor, 2015-ben, a kenyai határtól hetven kilométerre, Ugandában. Akkor szinte úgy éreztem, hazaértem. Hiszen amit ott láttam, mintha már kislányként a szívemben lett volna. Úgy vélem, mindenkinek van egy élethivatása. A Jóisten nem mindenkit indít arra, hogy missziós orvos legyen Afrikában, de akit meg igen, annak kutya kötelessége vállalnia küldetését.

– Hogyan kezdődött, miként lett az álomból valóság?

– Először egy orvoscsoport tagjaként érkeztem a „fekete” kontinensre. Férjemmel, Greguss Sándorral később hoztuk létre humanitárius alapítványunkat, az Afrékát, amelyben induláskor még csak mi ketten szövögettük terveinket, támogatóink nem voltak, szinte senki nem tudott rólunk. Hogy ezen változtassunk, elindítottuk az Afréka könyvsorozatot, amelynek most jelent meg a második kötete. Az volt az elgondolás, hogy az eladásokból befolyt pénzből megyek majd vissza Afrikába. Aszerint áraztuk be a kiadványokat, mennyibe kerül ott egy maláriakezelés. Úgy számoltam, ha valaki megvesz tőlem tíz dollárért egy könyvet, akkor sikerül megmentenem egy életet, ha száz könyvet, akkor száz életet. Ebben az ütemben is csak 2087-re gyűlt volna össze a szükséges pénz. Aztán összebarátkoztam Csókay András idegsebésszel. Egyik előadásán derült ki, hogy már háromszor járt egy nigériai katolikus kórházban, Onitshában, idegsebészeti misszióban. Megkértem, kérdezze meg az atyákat, kell-e nekik belgyógyász. Miután visszajött, mosolyogva közölte, persze hogy kell, már várnak. Egyedül vágtam neki, senkit nem ismertem Nigériában. A beilleszkedés simán ment, testvéri szeretettel fogadtak. Mély hitük egyből elvarázsolt. Azóta is azon csodálkozom, miből merítkeznek, miért van az, hogy akkor is mosolyognak, amikor éheznek. Nekünk ez szinte elképzelhetetlen.

Fotó: Kurucz Árpád

– Milyen körülmények között dolgoznak az orvosmisszió tagjai Afrikában?

– Egyetlen beteg teljes gyógykezelése megközelítőleg tíz dollárba kerül. Ebben benne van egy malária-, tífusz- és hepatitiszszűrés, a vérnyomás- és vércukorszintmérés, valamint egy terápia. Ha csak ezer embert vizsgálok meg, az tízezer dollár. Amennyiben hiányzik ez az összeg, értelmetlen belevágni. Mivel egy-egy orvoshoz öt nap alatt legalább kétszázan jelentkeznek vizsgálatra, nagyon gyorsan el is megy a pénz. Csókay Andráséknak kicsit „könnyebb” a helyzetük, hiszen a főorvos úr már egy teljes idegsebészeti műtőt átvitt a bőröndjeiben. Így ha most átutazna valamelyik idegsebész, csak a repülőjegyet kellene megvennünk neki. A belgyógyászati misszió ennél költségesebb.

– Ottani viszonyok között mit jelent a mélyszegénység?

– Nigériában kétszázmillióan laknak, ebből százötvenmillióan az Egészségügyi Világszervezet szerinti nyomorhatár alatt. Egy év alatt több millióan fertőződnek meg maláriával, és egymillióan meghalnak. Bár megfelelő kezeléssel egyetlen hét alatt ki lehet lábalni a betegségből, se gyógyszerre, se ivóvízre nincsen pénzük, sőt társadalombiztosításuk sincs, ezért minden egyes szolgáltatásért fizetniük kell. Nem beszélve arról, hogy vannak olyan területek, ahol százezer lakosra jut egy orvos. Ezért van az, hogy amikor megérkezünk, megrohamozzák a kórházat, hiszen mi ingyenes szolgáltatásokat nyújtunk számukra. Afrikában csak a legkiváltságosabbak, az össznépességnek talán az egy százaléka szül kórházban. Az újszülötteknek egyhetes korukig nem adnak nevet, mert lehet, hogy elhaláloznak az első néhány napban. A gazdagok természetesen minőségibb ellátásban részesülnek, mint a szegények, viszont utóbbiak alkotják a társadalom hatvan százalékát. Ők előbb elmennek a füvesemberhez, ha van, aztán imádkoznak, majd amikor már haldokolnak, talán az orvost is felkeresik. Senkit nem kérek arra, hogy vállaljon missziót­ ­Afrikában, de a szívem hasad ketté, hogy ott olyan betegségekbe halnak bele, amelyek nálunk pofonegyszerűen gyógyíthatók. Nigéria olyan ország, ahol nincs adórendszer, mert az állampolgárok túl keveset keresnek ahhoz, hogy legyen mit levonni. A földműves kimegy a piacra, egész nap árul, majd az egy dollárnak megfelelő pénzéből élelmet vesz a családjának. Annak, hogy a világjárvány miatt bezárták a piacot, tömeges éhínség lett az eredménye. Miután a közoktatási intézményeket is bezárták, azt a lehetőséget is elvették tőlük, hogy az iskola menzáján étkezzenek. A háztartásokban általában nyolcan élnek, de se villanyáramuk, se hűtőszekrényük sincs, élelmet nem tudnak tárolni.

– Gyakran hallani arról, hogy Afrikában is üldözik a keresztényeket. Mivel katolikusok közé ment, nem félt attól, hogy baja esik?

– Aki fél, ne menjen misszióba. Onitsha, ahová mi járunk, az ország déli részén van, a belső migrációnak tulajdoníthatóan lakosságát ma nyolcmillióra becsülik, többségük keresztény. Mivel angol gyarmat volt, nagyobb részük anglikán, kisebb részük katolikus, vagy valamelyik szabadegyház tagja. Ateistával nem találkoztam. A muszlimok főként északon élnek. Azért mondom, hogy főként, mert azért van keveredés. A radikálisok is elsősorban északon irtják a keresztényeket, égetik fel a falvakat, gyilkolnak. Amikor legutóbb kint jártam, délen is kivégeztek egy lelkipásztort, de tavasszal is követtek el terrorcselekményt. Régebben békében éltek egymással a keresztények és a muszlimok. Most is meglennének egymással, ha nem keserítené meg az életüket a Boko Haram terrorszervezet. Én azért nem éreztem, hogy veszélyben vagyok, mert az a hívő közösség, amelyben ellátom missziós feladataimat, Isten küldöttének tart, vigyáz rám. Csókay főorvos úrral támogatunk egy hároméves bentlakásos nővérképzőt, ahol az alapítványunk 18 ösztöndíjasa tanul. Egyikük, Rebecca, akit lányommá fogadtam, északon született. Édesapja mérnök, átlagon felüli anyagi körülmények között éltek, mígnem a szélsőségesek a levegőbe röpítették a házukat, miközben feldúlták a települést, és felrobbantották az iskolát. Ekkor költöztek délre, ahol az apa nem talált munkát, és munkanélküli-segélyben sem részesül. A diplomásokra itt általában mélyszegénység vár, a túlnépesedés miatt nincs hol dolgozniuk.

Adománygyűjtő férfi egy nigériai keresztény gyülekezetben. Errefelé nincsenek ateisták
Fotó: Getty Images

– Hogyan élik meg a kereszténységet ilyen feltételek mellett?

– Az, hogy bármikor vértanúk lehetnek, benne van a pakliban. Ami nem azt jelenti, hogy várják a halált, és belemélyednek a depresszióba. Csókay doktorral öt éve próbáljuk megfejteni a titkukat, amely talán a hitükből fakad. A szentmisék alkalmával közel ötezren táncolnak, énekelnek együtt, dicsőítik Istent. Ahogy tapasztalom, szenvedésükben sokkal több méltóság van, mint a mi viszonylagos jólétünkben.

– Mit tudnak Nigériában a magyarokról?

– Most már sok mindent. Tavaly hatalmas árvíz pusztított az országban, sok ezren maradtak hajléktalanok, és kitört egy malária-, illetve tífuszjárvány. A Hungary Helps nyújtott nekik segítséget. Szintén az ő támogatásukból tudtuk ellátni idén márciusban az ottani katolikus kórház négyszáz fős személyzetét kesztyűvel, szappannal, maszkkal, fertőtlenítővel. Az egyetlen esélyünk a prevenció volt a járvány terjedésével szemben. Felfogtuk, hogy az egészségügyi ellátórendszer önmagában is veszélyforrás, ezért elsőként az alkalmazottakat kell megvédenünk.

A magyar adakozók pénzéből is vásároltunk, több teherautónyi rizst osztottunk ki a rászorulók között. Úgy is fogalmazhatok, a magyarok hétezer nigériai családot etettek fél éven át. Abban ugyanis mindnyájan egyetértünk, hogy a gondjaikat helyben kell megoldani. Mivel a korlátozó intézkedések miatt jelenleg senki nem vállalkozik arra, hogy elmenjen Afrikába, Valerian Okeke onitshai érsek közvetítésével pénzt kapnak tőlünk, abból vesznek maguknak tartós élelmiszereket. Az atyát Erdő Péter bíboros és a magyar kormány is támogatja. Amikor milliók éheznek, az embernek le kell mondania az egójáról, és mások szolgálatába kell állnia. Rengetegen biztatnak, imádkoznak értünk idehaza és Nigériában, hogy helyt tudjunk állni orvosként, főként most, járvány idején. Sosem kaptunk még annyi szeretetet, amennyit az utóbbi időben. Százszorosan több ez, mint amit mi adunk a pácienseinknek, hiszen mérhetetlen hitből táplálkozik.

Névjegy

Fodor Réka Budapesten született, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán diplomázott. Diákként Svédországban, Nagy-Britanniában és Thaiföldön tanult ösztöndíjasként. Mentőtisztként kezdett 1996-ban, 2002-től a gyógyszeriparban dolgozott, 2005-től saját háziorvosi praxist vezet. Akkreditált oktatója a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének, orvosigazgatója az Ambulance Medical Kft.-nek, hírnöke az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A nemzetközi Iroko Awards díjat 2016-ban kapta meg társadalmi felelősségvállalás kategóriában, a Keresztény Kulturális Akadémia Cornelius-díját idén vehette át az orvostudomány és a gyógyászat terén végzett munkásságáért. Az Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítvány szervezésében hat orvosmissziót vezetett. Két lánya van, Anna és Kinga.