Letartóztatták a nigériai templomi mészárlás gyanúsítottjait
A hatóságok korábban annyit közöltek, hogy az Iszlám Állam helyi szervezete követhette el a merényletet.
A hatóságok korábban annyit közöltek, hogy az Iszlám Állam helyi szervezete követhette el a merényletet.
Valerian Okeke nigériai érsek szerint vallási oka van a keresztényeket ért támadásoknak.
A nigériai filmipar a dél-koreai bumm után a populáris kultúra következő nagy meglepetését tartogathatja.
Hölvényi György szerint viszont ki kell mondani: a támadás a keresztény hívők ellen irányult.
Magyarország azonnali gyorssegélyt küldött az áldozatok támogatására.
Fegyveresek több tucat hívőt lőttek agyon, köztük gyermekeket.
Az áldozatot azzal vádoltak meg, hogy muszlim vallást sértő tartalmakat osztott meg egy WhatsApp-csoportban.
Dél-Amerikából Peru futott be az ötödik helyre és játszhat majd interkontinentális selejtezőt.
Nigéria északnyugati és középső részén gyakoriak a fegyveres támadások, fosztogatások, emberrablások.
Afrika és Európa között működő illegális migrációval, drogkereskedelemmel és prostitúcióval foglalkozó nigériai bűnbanda 44 tagját vették őrizetbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.