Viszonylag gyakori szokás azt kijelenteni, hogy az előttünk álló időszak Afrikáé lesz, mondjuk egy évtizedről vagy évszázadról legyen szó. A közlő mindig egy európai vagy amerikai politikus, aki ezzel jelzi, milyen közel áll hozzá a fekete kontinens, és mennyire együttérez az ott élőkkel, s feltételezhetően megnézte a Fekete Párduc című Marvel-filmet is, amelyben minden főhős fekete, és Afrikában él egy idealizált, szuperfejlett országban. Aztán végül sose lesz az év-évtized-évszázad Afrikáé, mert valójában nem lehet az övé.
Mert ott már olyan mélyen gyökerező kapcsolatok vannak, olyan berögzült viszonyrendszerek és viselkedési formák, hogy azokon nem tudnak egyszerű reformok változtatni. Afrika természetesen megérdemelné a jólétet, ahogy mindenki mindenhol megérdemelné, de sajnos az élet nem ilyen versenyfutás, hogy alapvetően erkölcsi okokból valaki kap egy csomó pénzt, a másik pedig, mert nem olyan kedves és szimpatikus, csak tökmagot. Ahogy Afrika se fog soha azért pénzt kapni, mert szegény. Az egyetlen ok, amiért Afrika bármikor pénzt kap, az a saját teljesítménye, valamint az ottani – külföldi – befektetések védelme. Az említett politikusok természetesen kijelentésüket mindig amolyan antirasszista felhanggal szokták megtenni, jelezvén, tudják, hogy Afrikában fekete bőrű emberek élnek, és így jogos, hogy gondolnak rájuk. Pedig nem gondolnak.
Afrikára soha senki nem gondol, csak az afrikaiak maguk.
Pontosabban Franciaország gondol, hiszen ma is nyolc nyugat-afrikai ország használja a nyugat-afrikai CFA-frankot nemzeti pénznemként, míg hat közép-afrikai ország a közép-afrikai CFA-frankkal fizet. Ezek egymással teljes paritásban vannak, felcserélhetőek, átválthatóak. Árfolyamuk egyszerű, száz CFA-frank 0,152 euró. A CFA-frank ugyanis a régi francia frankhoz van kötve, amely ugyan nem létezik, de az átváltási ráta ismert a francia frank és az euró között.
A CFA-frank központi bankja Párizsban van, így a nyolc plusz hat afrikai állam pénzügyi terveit lényegében Franciaország láttamozza, esetleg ellenzi. Így a nagy reformot is szorgalmazta, hogy a CFA-frankot 2020-ban váltsa fel az eco névre hallgató új pénz, amely amolyan afrikai euróként gazdagságot hoz a volt francia gyarmatoknak, ha képesek a feltételeket teljesíteni. A kijelölt dátumra egyedül Togo volt képes megfelelő számokat és jogi környezetet felmutatni, ez pedig – elég csak a térképre tekinteni, s ott megkeresni Togót – nem volt elegendő. A jelen helyzetben úgy gondolták az érintett államok, hogy nem kell rohanni, a jövő úgyis Afrikáé, így 2027-ig, több lépcsőben közelítenek az eco bevezetéséhez. Párizs pedig elfogadta a tervet.
