Sejtkutatásért hárman kapják az orvosi Nobel-díjat
A három kitüntetett 9 millió svéd koronával (276 millió forintos összeggel) gazdagodik, az összeget egyenlő arányban osztják szét köztük.
A három kitüntetett 9 millió svéd koronával (276 millió forintos összeggel) gazdagodik, az összeget egyenlő arányban osztják szét köztük.

Október 7. és 14. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Genetikusok és kvantumfizikusok is esélyesek idén Nobel-díjra a Clarivate Analytics nevű amerikai elemzőcég szerint, amely a kutatók által bemutatott, sokat idézett és az egyes szakterületek szempontjából mérvadó munkák alapján készítette el előrejelzését
Hétfőn az orvosi, kedden a fizikai, szerdán a kémiai, pénteken a békedíj, október 14-én, hétfőn pedig a közgazdasági kategória nyerteseinek nevét teszik közzé.

Nyolcvannyolc éves korában meghalt John Robert Schrieffer Nobel-díjas fizikus – jelentette be családja.
Sokéves késéssel megnyílt vasárnap Kairóban Nagíb Mahfúz Nobel-díjas egyiptomi író múzeuma.
Fény, féktelen szenvedély címmel kedden Budapesten tartott előadást, tegnap Szegeden egy különleges lézerrendszer átadásán vett részt Gérard Mourou.

Új tagot választott Asa Wikforss író és filozófus személyében a Svéd Akadémia, és ezzel hosszú évek után újra teljes az irodalmi Nobel-díjat odaítélő 18-fős testület.
Október 10-én jelentik be a tavalyi és az idei irodalmi Nobel-díjasokat – közölték szerdán a szervezők egyúttal a többi Nobel-díj kihirdetésének időpontját is megjelölve.
Két írónő személyében új tagokat választott az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia, Ellen Mattson és Anne Sward december 20-án foglalja el helyét a megtépázott tekintélyű testületben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.