Elhagyta Belaruszt a Nobel-díjas írónő
Nem tudni, mikor térhet vissza Szvjatlana Alekszijevics, ami attól is függ majd, hogyan alakulnak a fejlemények Belaruszban.
Nem tudni, mikor térhet vissza Szvjatlana Alekszijevics, ami attól is függ majd, hogyan alakulnak a fejlemények Belaruszban.

Mindezt az tette lehetővé, hogy elmúlt években sikerült megerősíteni az alapítvány pénzügyeit
Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázióra tiltakozva.
„Nem tanítok fasiszta írót!” – tartja maga elé büszkén táblácskáját a „pájdágógosz néni”. Nem is kell, te szerencsétlen! Neked diákokat kell tanítanod.

A természet ötödik alapvető kölcsönhatását fedezhették fel Debrecenben – jelent meg 2016 nyarán a Nature honlapján. Ha más is képes lesz erre, új fejezet nyílik a fizikában.

Kertész Imre élete, ha jobban belegondolunk, képtelenségek sorozata, és műve e képtelenségek könyörtelen analízise, mely mindig szigorú önvizsgálattal is párosult.

Nem a Svéd Akadémiáról kezdeményezték azt a telefonhívást, amelynek következményeként durva beugratás áldozata lett John Banville ír író – közölte szerdán az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testület.
Új irodalmi alapítvány létrehozását jelentette be hétfőn Olga Tokarczuk irodalmi Nobel-díjas lengyel írónő. Az írók, műfordítók munkáját, valamint irodalomtörténeti kutatásokat támogató intézmény a nyugat-lengyelországi Wroclawban fog működni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.