Sikeres kezdetnek értékelték a tálibok a norvégiai tárgyalást
A segélyért és az elismerésért cserébe az emberi jogok tiszteletben tartását követeli a Nyugat.
A segélyért és az elismerésért cserébe az emberi jogok tiszteletben tartását követeli a Nyugat.

Afganisztán de facto urai humanitárius segítséget várnak a Nyugattól.

Anders Breivik norvég terrorista kegyelmi kérvénye feltépte a sebeket és újraélesztette a vitát.

Eddig azt tartották, hogy a Norvégia és Izland között félúton található észak-atlanti szigetcsoport csak a viking világ része volt.

Az észak-európai országban minden beutazót tesztelnek, és újabb korlátozásokra kell számítani.
Az utóbbi két évtizedben több mint háromszáz norvég túraútvonalon épült haladást könnyítő, a talajt az eróziótól védő lépcsősor.

Eva Kristin Hansen szerint tarthatatlan, hogy a parlamentnek olyan elnöke legyen, aki ellen a rendőrség nyomoz.

A norvég rendőrség szerint egyelőre nincs ok azt felételezni, hogy terrortámadásról van szó.

A rendőrök szerint inkább szúrófegyvereket használt, eddig a nyomozás érdekei miatt nem fedték fel a valóságot.

Az iszlamizmusnak nincs határa sem mértékben, sem a térképen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Benne ült egy gyermek is.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.

Meglepetés szerda délutánra.

A miniszterelnököt hatalmas tömeg várta Oroszlányban is.

A lakosság fázik és kimerült.

Szívszorító videón a háború borzalma.

A helyszínre kivonult a rendőrség.

Már hárommilliárd forint fölött jár a bejelentett kárigény összértéke.

Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.

The Prime Minister visited Morahalom on his nationwide tour.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.