
A hét második felében 35-36 fok is lehet a hőmérséklet. A héten helyenként, a hét végén már többfelé lehetnek záporok, zivatarok.
Akár bruttó háromezer forintot meghaladó órabérért is elhelyezkedhetnek idén nyáron a diákok, a tavalyinál mintegy húsz százalékkal több fiatalra számítanak a cégek.
Elkezdődtek a nyári hadgyakorlatok, amelyekben Magyarországon négyezer katona vesz részt 700-800 technikai eszköz és több mint negyven helikopter támogatásával.
Csaknem száz rendezvényt tartanak az augusztus 26-ig tartó Csabai Nyár program keretében, a rendezvénysorozat június 21-én kezdődik Békéscsabán – mondta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere az esemény sajtótájékoztatóján pénteken.
Közzétette weboldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli és állampolgársági főosztálya a nyári szezonra vonatkozó tanácsait az egyes, turisztikailag népszerű országokról, kontinensenként.
Hamarosan megkezdődik a mutatványosok berendezéseinek ellenőrzése, a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi hatóságának munkatársai idén is fokozott figyelemmel vizsgálják ezen eszközöket.
Soha nem indult ilyen korán a vasúti turisztikai szezon, mint ebben az évben: a MÁV-Start április 27-től előszezoni vonatokat állít forgalomba a balatoni vonalakon – közölte a vasúttársaság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tíz terrorcselekményt akadályoztak meg a választási helyiségekben.
A román hatóságuk szerint ötven percig tartózkodott a légterükben egy drón.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
Az európai emberek helyett Ukrajnát és a hatalmat tartja fontosnak az Európai Bizottság elnöke.
A zenei világot is megdöbbentette a kegyetlen merénylet.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
Az európai emberek helyett Ukrajnát és a hatalmat tartja fontosnak az Európai Bizottság elnöke.
A zenei világot is megdöbbentette a kegyetlen merénylet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.