Dráma a nyíregyházi parkolóban, csak a gyors közbelépés miatt nem halt meg valaki
Fotók a cikkben.
Fotók a cikkben.

A gyilkosság után a férfi bejelentette, hogy eltűnt az élettársa.

Egy héten át küzdöttek az orvosok, hogy megmentsék a 13 éves tinédzser életét, akit a fürdőkádban ért súlyos áramütés.

Brüsszel és a Tisza Párt összekacsintása miatt maradhatnak el egészségügyi fejlesztések a Nyírségben is.

Ittasan összeverekedtek, baj lett belőle.

Semmi.

Nem tartóztatták le az élettársát megölő, majd a nő holttestét a gyermekeik mellett hagyó férfit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.