„Ha az égő szalmabáláknál nem térek magamhoz, ott halok meg!”
Szabó Bálint, miként a rendőrségi vallomásban, lapunknak is részletesen elmondta 15 órás borzalma történetét.
Szabó Bálint, miként a rendőrségi vallomásban, lapunknak is részletesen elmondta 15 órás borzalma történetét.

A Csongrád-Csanád megyei rendőrség a kizárását kérte az ügyből, az elfogultság látszatát is el akarták kerülni.

Nyomozás, titkosszolgálati vizsgálat, milliós károk miatti felelősség, kérdések sora – a jobbikos „gránátozás” következményei.

Tavaly novemberben került nyilvánosságra, hogy egy offshore-gyanús cég nyert a BKV buszbérlési pályázatán.

Akár egy csepp benzint is ki tudnak szimatolni egy bűncselekmény helyszínén a vizslák.

A magát önkéntes egyesületnek valló szervezet a balkáni útvonalon érkező bevándorlókat is segítette.
A politikus keveset árult el a rejtélyes napról, de a pszichiátriai kezeléséről szóló híreket cáfolta.

A BRFK továbbra is vizsgálja állampolgári feljelentés alapján a történteket, ismeretlen tettes ellen nyomoznak.

A büntetőeljárás Szász János együttműködő gesztusa ellenére továbbra is folyik ismeretlen tettes ellen, mint ahogy a polgárjogi vita is.
A rendőrség a folyamatban lévő büntetőeljárásra való tekintettel nem ad bővebb tájékoztatást az ügyről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

A TUC elnöke szerint Keir Starmernek sokkal szorosabb kapcsolatokat kellene kialakítania az unióval.

Az oroszok az ukrán fővárost támadták.

Az ukrán elnök szerint sok minden eldőlhet az újév előtt.

A címvédő a darts-vb második legjobb átlagával rukkolt elő szombaton.

Az ETO-val 4572 napja nem történt ilyen.

Ilyen show nem volt még: 1988 tavaszán a lehetetlennel is megküzdöttek a Magyar Rádió sportosai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.