Mint azt megírtuk, rendőrséget toboroz az államtagadó úgynevezett UCC szekta. A szervezkedés tagjai legutóbb szeptemberben egy rendőri igazoltatást megtagadva kerültek be a hírekbe. Ráadásul maguknak állítanak ki igazolványt, a fiktív igazolvány pedig csalásra alkalmas. Mindezt tetézik azzal, hogy saját közigazgatást kezdtek el szervezni.
Az UCC-nek is emlegetett Magyar Állam Tulajdonosainak Társulása (MATT) – a feljelentésben Magyar Állam Tulajdonosai nevű szervezet – mindent tagad, ami a magyar államisággal kapcsolatos. Egyik alapvetése, hogy a Magyar Államot nem a magyar társadalom alapította, a tényleges tulajdonos vagy tulajdonosok személye nem ismert, ezért a Magyar Államot eredeti tulajdonszerzéssel lehet tulajdonba venni. Szerintük a társtulajdonosi igényeket a 2015. szeptember 1-jén alakult Magyar Köztársaság Képviseletéhez lehet benyújtani a képviselet által kidolgozott, és az első tulajdonos által elfogadott Igénylő lapon, az azon leírt feltételek szerint.
Ez a leginkább szektához hasonlítható szerveződés kezdett el saját rendőröket toborozni, holott az a magyar törvényeink szerint állami monopólium.
A toborzás azonban már eddig sem volt következmény nélküli. Igaz, hivatalos személy elleni erőszak gyanújában állítottak elő a szektából két álrendőrt is, aki akadályozta a rendőri intézkedést Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az álrendőrök végül 100-100 ezer forint pénzbüntetést kaptak garázdaság miatt.
Ugyancsak ez a szekta saját, a valódihoz kísértetiesen hasonlító személyi azonosító kártyákat is elkezdett nagy számban kibocsátani. A rendőrség eleinte elkövette azt a hibát, hogy az ilyen fiktív igazolványokat felmutatók ellen hamis közokirat felhasználása miatt indított büntetőeljárást, ám a plasztikkártyák nem közokiratok, és főleg nem hamisított közokiratok, hanem fiktív – valótlan jogi hátterű, ellenőrizhetetlen adatokkal kitöltött – kártyák, amelyek felhasználása adott esetben csalást valósíthat meg. A Magyar Köztársaság Azonosító Igazolványa néven futó plasztik alapesetben játékkártya, ami csalásra azonban kiválóan alkalmas.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!