
A hazafias és honvédelmi nevelés egységes stratégiájának tervezetét bemutató szakmai konferenciát tartottak az Országházban.
Az oktatási infrastruktúra fejlesztésére 323 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek eredményeként jelenleg is több mint 800 intézményben zajlanak beruházások.
A döntéssel szeretnék elősegíteni, hogy a diákok hatékonyabban készülhessenek fel a felvételire – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára – tájékoztatott Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Nemcsak a szakképzésben dolgozó pedagógusok fizetése emelkedik, de a minisztérium már dolgozik az iskolaigazgatók béremelésének előkészítésén is.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elszánt az egyetemek fejlesztése, ha szükséges, jobbá szervezése és innovációja mellett is – mondta Palkovics László.
Hatvanegy helyet lépett előre a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) friss szakterületi rangsorában, így ezen a területen a világ 318. legjobb egyetemének számít.
A végrehajtó tanácsi tagság lehetővé teszi Magyarország tekintélyének növelését, emellett segíti a magyar érdekek érvényesítését az oktatással, kultúrával és sporttal foglalkozó világszervezetben.
A Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program következő állomásaként négy új iskola épül és 136 új tanteremmel bővítenek meglévő iskolákat Budapest környéki településeken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főszezonban idén is sokan használtak SZÉP-kártyát.
A miniszterelnök a Harcosok Klubjába posztolt.
A rendőrség nyomoz.
„Trump vethet véget az ukrajnai háborúnak.”
A Fidesz frakcióvezetője megunta, hogy a „balos és liberális újságírók/propagandisták másfél hete lapítanak az ügyben”.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben ítélte el a Tisza Párt kötcsei rendezvényén történt atrocitásokat.
A szövetség két kampányvideója visszafelé sült el, mindenki támadja.
A Fidesz frakcióvezetője megunta, hogy a „balos és liberális újságírók/propagandisták másfél hete lapítanak az ügyben”.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben ítélte el a Tisza Párt kötcsei rendezvényén történt atrocitásokat.
A szövetség két kampányvideója visszafelé sült el, mindenki támadja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.