Elegük van a németeknek, szigorítást akarnak
A német oktatási miniszter migrációs felső korlátot javasol az iskolákban.
A német oktatási miniszter migrációs felső korlátot javasol az iskolákban.
Okszen Liszojov szerint ilyen esetekben nem lehet lojalitást tanúsítani.
A mindössze húszéves visszaeső ezúttal a francia oktatási minisztert fenyegette meg halálosan.
Három nappal a tanévkezdés után a koronavírus-fertőzés veszélye miatt Franciaországban 22 oktatási intézmény van zárva a 60 ezerből – mondta pénteken Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter, aki szerint ez egy viszonylag alacsony szám.
Benyújtotta lemondását Lorenzo Fioramonti olasz oktatási miniszter szerdán, mivel tárcája nem kapja meg a jövő évre szóló költségvetésből a szükséges pénzforrásokat.
„Remélem, hogy a párbeszéd és mindkét oldal megértése elvezet oda, hogy megoldják a (magyar) diákok ügyét, akik román állampolgárok, és akik felé kötelességeink vannak” – jelentette ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.