Kína lemondta, visszakéredzkedett, majd most újra lemondta
Az ázsiai ország mégsem utazik el a győri olimpiai selejtezőkre, Kazahsztán ugrik be a helyére.
Az ázsiai ország mégsem utazik el a győri olimpiai selejtezőkre, Kazahsztán ugrik be a helyére.
Horváth Brigitta és Máté Zsuzsanna itthonról drukkol a csapatnak, Kasó Orsolya és Antal Dóra lesz a tartalék.
Elek egyedül fog meccselni a válogatott találkozókon, és továbbra is csapatmunkában, a feladatok megosztásával képzeli el a jövőt.
Nem a január lesz a kedvenc hónapja: Győrben nem hosszabbították meg a szerződését, a válogatottnál kapitányból edző lett.
Március elején sok más sportág mellett a jégkorong küzdelmeit is berekesztették a egész világon.
A női kézilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya, Danyi Gábor diplomatikusan fogalmaz Szikora Melinda mellőzésével kapcsolatban, aggódik Tomori Zsuzsannáért és nagyon bízik Szöllősi-Zácsik Szandrában.
Nem tehetett róla, bolondult a futballért, a kolumbiai nemzeti színek viselőiért, a világ minden kincséért sem hagyta volna ki az Argentína elleni olimpiai selejtezőt.
Immár több olimpiai ciklus óta változatlan a rendszer, háromkörös selejtezőn át vezet az út a téli játékokra. Már akinek, persze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt vasárnap közölte, hogy Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
Az első félidőt követően a Győri Audi ETO KC öt góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Tombol a kettős mérce.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.