Már több mint százezer embernek segített a Hungary Helps program
Csak olyan támogatási programot indítanak, ahol szavatolni tudják az önkéntesek biztonságát.
Csak olyan támogatási programot indítanak, ahol szavatolni tudják az önkéntesek biztonságát.

Egyetértés van abban, hogy először az idős, beteg embereket és az egészségügyi dolgozókat oltják be.

Az akció lebonyolításába a hadsereget is bekapcsolják.
Az alapítvány már több száz, betegsége miatt az oktatásból kimaradó gyermek felzárkózását segítette.

60 ezer önkéntes jelentkezett Moszkvában a Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakaszára.
Szabadon engedték vasárnap azt az önkéntest, akit előző nap vettek őrizetbe a nantes-i székesegyházban kiütött tűzzel kapcsolatban, a férfi ellen semmilyen eljárás nem indult – tudatta az ügyészség.
Levélben köszöntötte a miniszterelnök a Magyar Tűzoltó Szövetség tagjait Szent Flórián napján.
Vesztegzár alá helyezte saját magát két hétre Attilio Fontana, a koronavírus olaszországi gócpontjaként ismert Lombardia tartomány elnöke, miután kiderült, hogy egyik munkatársnője megbetegedett.
A Magyar Posta 2019-ben újra Gui Angéla önkéntes civil tevékenységét támogatta közel másfél millió forinttal. A nagydobronyi gyermekotthon karácsonyfája alá idén meleg papucs kerül.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta, az átadott épületnek a hazafias honvédelmi nevelés mellett a fiatalok megszólítását is kell szolgálnia.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Különleges gyűjtői daraból van szó.

Új operabemutatókat, közte A trubadúrt és a Parasztbecsületet kínálja a Margitszigeti Színház 2026-os évada.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.