Minél hamarabb pótolni kell az elmaradt emlőrákszűréseket
A koronavírus-járvány alaposan felforgatta az egészségügyi ellátásokon belül az onkológiát is.
A koronavírus-járvány alaposan felforgatta az egészségügyi ellátásokon belül az onkológiát is.
Magyarországon egyedül Tóth Lajos Barna operál előrehaladott stádiumú, hashártyaáttétekkel járó daganatos betegeket egy speciális, újszerű módszerrel.
A daganatos megbetegedések elleni küzdelemnek több tétele van, így az életmód, a táplálkozás, vagy a kémiai rákkeltő anyagok kiszűrése – fogalmazott a miniszter.
A szlovén Nemzeti Közegészségügyi Intézet vezetője szerint hazánk komoly múlttal rendelkezik a rákszűrés és kezelés terén, valamint olyan rákregiszter működik, hogy érdemes tanulni Magyarországtól.
A beruházások, fejlesztések során négy centrumkórház, tizenegy országos intézet, tizenhárom társkórház és 32 szakrendelő újul meg a következő években.
Az akadémia budapesti székhellyel működik, létrejöttéhez a magyar állam 500 millió forinttal járult hozzá, és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is a támogatásáról biztosította a testületet.
„A rák korunk civilizációs betegsége”, de a hagyományos törekvéseken túl új utakat is keresni kell, ami a kelet-közép-európai országok összefogása lehet – mondta a miniszter.
Az onkológiai ellátás minőségével elégedettek a betegek, ugyanakkor problémát jelent, hogy többen sokáig bolyonganak a rendszerben az egyes ellátási szintek között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Ferencváros a Máltán rendezett döntőben magabiztosan, két góllal győzte le a szerb Novi Belgrádot.
A Momentumhoz hasonlóan a Mindenki Magyarországa Néppárt sem fog indulni 2026-ban, de azért hagytak egy kiskaput.
A lakosok RO-Alert üzenetet fognak kapni. Akár 45 lakóházat is érinthet az evakuálás.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
Tombol a kettős mérce.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.