Beszállt a város is, lesz póló Egerben
Légiósok – és Gerendás György – nélkül is stabilan bennmaradó csapat van épülőben a hevesi megyeszékhelyen.
Légiósok – és Gerendás György – nélkül is stabilan bennmaradó csapat van épülőben a hevesi megyeszékhelyen.

Átlagosan óránként 145-en tekertek a mintegy három kilométeres szakaszon, irányonként 73-an.

A városvezető még január 20-án is azt mondta, hogy nagyon gyorsan el kell kezdeni a munkálatokat.

A balliberális városvezetés egymás után osztja a pozíciókat a haveroknak az önkormányzati cégeknél.

A trianoni diktátum 100. évfordulójára készít egy látványos videót a XVI. kerületi önkormányzat.

Borbély Lénárd polgármester (Fidesz-KDNP) megköszönte a részt vevők munkáját és a kormánynak a finanszírozást.
Nagy Ákos rendkívül szomorúnak tartja, hogy sokmilliárdos hiány keletkezett Miskolc költségvetésében.

Bérekre, közvilágításra és szociális étkeztetésre sem maradna fedezete a város önkormányzatának.

A hétfőn újranyitott veszprémi állatkert másfél hónap után fogadhat ismét látogatókat.

Korrupciós botrányba keveredett kispesti MSZP-s polgármester döntene korrupciógyanús ügyekről.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

Spanyolországban szinte senki sem számított arra, hogy a királyi gárda éppen most válik meg a trénertől.

A londoni Cityben szenzációs sikert látnak abban, hogy a magyar földhitelkölcsönt a jegyzés megnyitása után percek alatt túljegyezték.

Nyéki Balázs először lett az Év edzője Magyarországon, pedig kétszer megnyert mindent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.