Ismét az önkormányzatok dönthetnek a korlátozásokról
Szentkirályi Alexandra szerint a települések által bevezetett korlátozó intézkedések sikeresek voltak.
Szentkirályi Alexandra szerint a települések által bevezetett korlátozó intézkedések sikeresek voltak.

Már a veszélyhelyzet elrendelése előtt is szigorú intézkedéseket léptettek életbe megelőzés céljával.
Ahány kerület, annyi gyakorlat, de Karácsonyék a fővárosi tulajdonú cégeknek sem adtak utasítást.

Nagy veszteségek érik azokat a településeket, amelyek nagyrészt a turizmusnak köszönhetik bevételeiket.

Minden létező módon segítik a tanyagondnokok a külterületen élő rászoruló idős embereket.

Óbuda polgármesterét online sajtótájékoztatója után Láng Zsoltnak kellett helyre tennie.
A városi cégek vezetői fizetésük 70 százalékát kapják, s lesznek, akik nem kapnak tiszteletdíjat.
A gazdaság helyreállításához mindenkinek, még az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk.

Aggályos Molnár Miklós kinevezése a Vasivíz Zrt. élére, mivel kétséges, hogy rendelkezik-e a jogszabályban előírt víziközmű-szolgáltatásban szerzett ötéves szakmai tapasztalattal.
A főpolgármester annyira elszúrta, hogy még mindig nem elégedett! Önmagával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A pénzek szétosztásában kulcsszerepet játszó Ökotárs Alapítvány rendszeresen bukkan fel a magyar szuverenitást sértő akciókban.

Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

CPAC Hungary ötödjére.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Bőgő motorral, csikorgó kerekekkel vonszolta a Toyota Land Cruiser a több tíz tonnás nyerges vontatót.

Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

A miniszter szerint ma már senki sem vitathatja, hogy Orbán Viktornak igaza volt a migrációs kérdésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.