Soros kottájából játszik az ellenzék
A bevándorláspárti milliárdos a magyar ellenzék programját visszamondva, az önkormányzatokat nevezte meg a nemzetállami kormányokkal szembeni ellenállás terepeként.
A bevándorláspárti milliárdos a magyar ellenzék programját visszamondva, az önkormányzatokat nevezte meg a nemzetállami kormányokkal szembeni ellenállás terepeként.

Az összes magyarországi önkormányzatnál ellenőrizni fogja a korrupciós veszélyek ellen védettséget biztosító, integritásalapú működést az ÁSZ, amely a napokban értesíti erről a helyhatóságokat.
Egyelőre nem született megállapodás arról, hogy Pécs rendezheti- e meg az országos színházi találkozót idén, egyebek mellett erről is zajlanak még az egyezkedések, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) és a megyeszékhely városvezetése között. Pécs továbbra is
Hat helyett három hónapig, nyílt ülések helyett pedig zárt ajtók mögött végezheti a munkáját a kispesti antikorrupciós tényfeltáró és vizsgálóbizottság.

Hétfőn arról határoztak a kispesti önkormányzati képviselők, hogy felállhat a Lackner-botrányt vizsgáló bizottság, habár az eredetileg tervezett 6 helyett csak 3 hónapig dolgozhat a testület.

Az I. kerület vezetése nem hívta meg a Várkapitányságot arra a rendezvényre, amelynek témája a Dísz tér megújulása volt. Milyen párbeszéd folytatható egy területről annak tulajdonosa, vagy illetékes képviselői nélkül?
A beruházás során öt épülettömbben megújul a légtechnikai rendszer, illetve ahol még nincs, ott kiépítik; a gazdaságosan nem felújítható, üresen álló épületeket lebontják és megkezdik a parkolóhelyek kialakítását.
A közlekedési szakember, aki 2019-től a BKK stratégiai és innovációs igazgatói posztját töltötte be, a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását.
Megelégelte a politikai cirkuszt, ezért Bessenyei Ferenc színművész özvegye visszavonta a Bessenyei név használatát a hódmezővásárhelyi önkormányzattól.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Fucsovics Márton megszerezte idei első győzelmét.

Márciustól jelentős változások jönnek.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.