Orbán Viktor: Koreai egyetemi campus létesülhet Budapesten
A kormányfő hangsúlyozta: a Magyarország és Dél-Korea közötti baráti kapcsolatokat egy szinttel feljebb emelik.
A kormányfő hangsúlyozta: a Magyarország és Dél-Korea közötti baráti kapcsolatokat egy szinttel feljebb emelik.
A miniszterelnök szombaton a karmelita kolostorban fogadta a 2021. évi EuroSkills verseny hazai érmeseit.
A német uniópártok büszkén hirdetik kereszténydemokrata-elkötelezettségüket, de valójában ideológiamentes liberálisokká torzultak a hatalomban töltött emberöltőnyi idő alatt.
A brüsszeli tanácskozás másik fontos pontja lesz a Fidesz határozati javaslata a hagyományos családmodell támogatásáról.
Korábban határozottan állították a baloldalon, hogy a fiatalok már mind velük szimpatizálnak.
A magyar miniszterelnök a hivatalos közösségi oldalán osztotta meg az autópálya új szakaszán megtett első próbaútjáról készült videóját.
A Nemzeti Tömörülés vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjút budapesti látogatása alkalmával.
Marine Le Pen budapesti látogatása kapcsán Orbán Viktorral és a magyar kormány politikájával is foglalkozik a francia CNews televízió internetes portálja.
A miniszterelnök jelezte, hogy sem a jövedéki adó eltörlése, sem a hatósági ár nem jelent tartós megoldást.
Orbán Viktor az LMP-s képviselőnek azt mondta, Pakson orosz típusú atomerőmű van, ezért kézenfekvő az orosz technológia alkalmazása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.